Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Megkezdődött az érettségi, ilyen feladatokkal kell megbirkózniuk a diákoknak

Infostart
2020. május 4. 09:21
Délután 1 óráig magyar nyelv és irodalomból, illetve a magyar, mint idegen nyelvből írásbelizik több mint 70 ezer diák. Ebből a tárgyból középszinten 68 458-an, emelt szinten pedig 2 119-en vizsgáznak, a járványvédelmi intézkedések miatt rendhagyó körülmények között.

A könyvek történetéről, olvasásról és a kódexekről kaptak szövegértési feladatot a középszinten vizsgázók az idei magyarérettségi első részében – a vizsgázóknak először értelmezniük kell a kétoldalas szöveget, majd különféle feladatokat kell az alapján megoldaniuk, tudta meg az Eduline.

Szintén az első részhez tartozó szövegalkotási részében a sportról és a testnevelésről szóló érvelést vagy egy egészségügyi problémákról szóló hivatalos levelet kell írniuk a vizsgázóknak.

Az idén a szokottnál egy órával később, 9-kor kezdődött meg a magyar nyelv és irodalom feladatsorral az írásbeli érettségi vizsga. A tanulóknak ezekkel a feladatokkal kell megküzdeniük a következő 240 percben - írta az eduline.hu. Közép- és emelt szinten is 240 perc áll rendelkezésre, és maximum 100 pontot lehet elérni mindkét szinten.

Középszinten 68 458-an, emelt szinten pedig 2 119-en vizsgáznak ma az Oktatási Hivatal adatai szerint.

Két különböző feladatlapot kell a diákoknak megoldaniuk: az elsőre 90 percet kapnak a vizsgázók. A feladatlap egy 60 perces szövegértési és egy 30 perces szövegalkotási feladatból áll. Utóbbinál két típusból kell egyet választani, egy érvelést vagy egy gyakorlati szövegműfaj elkészítését, 120-200 szavas terjedelemben.

A második feladatlap megoldására 150 percet kapnak az érettségizők. Egy 400-800 szavas műértelmező szöveget kell megírni, lehet választani egy mű adott szempontú értelmezése vagy két mű adott szempontú összehasonlító értelmezése között.

Budapest, 2020. május 4. Védőmaszkot viselő diákok érkeznek az érettségi vizsgára a fővárosi Szerb Antal Gimnáziumban 2020. május 4-én. Ezen a napon rendkívüli biztonsági intézkedések közepette a magyar nyelv és irodalom, és a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival országszerte megkezdődött a május-júniusi érettségi időszak. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint május 4-én középszinten 68 458-an, emelt szinten pedig 2119-en írásbeliznek. A koronavírus-járvány megfékezésének érdekében a tantermekben legalább másfél méteres távolság betartásával legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat, kötelező a maszk viselése, az épületeket folyamatosan takarítják.

Középszinten az első részben 40 pont szerezhető a szövegértési feladatra, 10 pont pedig szövegalkotásási részre. A második feladatlap pontozása a következő: tartalmi minőségért 25 pont, szövegszerkezetért 5 pont, nyelvi igényességért 10 pont jár. Ezeken kívül összesen 10 pontot szerezhető a helyesírásért, írásképért.

Emelt szinten pedig 40 pont szerezhető a szövegértéssel, a második részben szereplő szövegalkotási feladatoknál 30 pontot ér a műértelmező szöveg, 20 pontot pedig a reflektáló. A maradék 10 pont pedig helyesírással, írásképpel szerezhető meg – olyan arányban, mint a középszintű esetén - írta az eduline.hu.

Ezt kell tudni az idei vizsgákról

A vizsgákra országszerte 84 284-en jelentkeznek, kérdés persze, hogyan közülük hányan vállalják majd a megmérettetést a járványhelyzet jelentette kockázat miatt. A vizsgákat rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szervezik ugyan, de így is bárki dönthet úgy, hogy nem megy el. Most ezt nem szankcionálják, ső a befizetett vizsgadíjakat is visszafizetik ez esetben, és ősszel a mostani vizsgakörből kizárt 26 ezer diákkal együtt letehetik a vizsgát. A visszatérítés menetére vonatkozó tájékoztatót az Oktatási Hivatal a honlapján közzéteszi. Ősszel is lesz érettségi és a keresztféléves felsőoktatási felvételit is meghirdetik.

Amint azt az Infostart megírta, néhány tárgy kivételével a járvány miatt idén csak írásbeliket tartanak, hogy a felére csökkentsék a személyes kontaktusok számát. További járványvédelmi intézkedésként sűrítik a tömegközlekedést, hogy a biztonsági távolság betartása mellett mielőbb odaérjenek a diákok a kijelölt intézménybe, a közterületeken pedig a rendőrség segíti a forgalomirányítást.

A tanulóknak a vizsgáknak helyet adó intézmények folyosóin és közösségi helyiségekben kötelező, a vizsga közben pedig erősen ajánlott a maszkviselés.

A védekezést megszervezték, az ehhez szükséges maszkok, fertőtlenítőszerek kiszállítása megtörtént, az épületekben kitakarítottak, ellenőrizték a mosdók, közösségi területek felszereltségét. Tanulói maszkból több mint 422 ezret szállítanak ki, a felügyelőtanároknak és az emelt szintű javítótanároknak pedig 147 ezer maszk és ugyanennyi pár kesztyű áll rendelkezésre.

Budapest, 2020. május 4. Védőmaszkot viselő diákok érkeznek az érettségi vizsgára a fővárosi Szerb Antal Gimnáziumban 2020. május 4-én. Ezen a napon rendkívüli biztonsági intézkedések közepette a magyar nyelv és irodalom, és a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival országszerte megkezdődött a május-júniusi érettségi időszak. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint május 4-én középszinten 68 458-an, emelt szinten pedig 2119-en írásbeliznek. A koronavírus-járvány megfékezésének érdekében a tantermekben legalább másfél méteres távolság betartásával legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat, kötelező a maszk viselése, az épületeket folyamatosan takarítják.

Az intézményekben az érettségi alatt folyamatosan betartják a higiéniás intézkedéseket, takarítanak, az épületek kapuit, ajtóit kitámasztják, a vizsga nyitott ablakok és szellőztetés mellett zajlik. A vizsgák alatt legfeljebb 10 vizsgázó lehet egy teremben, közöttük legalább másfél méter távolságot kell tartani.

A tantermekben legalább másfél méteres távolság betartásával legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat. A helyiségeket a vizsga ideje alatt szellőztetik, az iskolákba belépésre több bejáratot lehet használni, a vizsgázóknak nem kötelező az ünnepi ruha.

Nincs központilag elrendelt lázmérés, a dolgozatok fertőtlenítését 24 órás pihentetéssel oldják meg.

A vizsgákat 1144 középiskolában és kormányhivatalban szervezik meg, az írásbelikhez több mint 941 ezer feladatlap készül, ez összesen 12 milliónyi oldal. A biztonsági tasakokba, majd dobozokba csomagolt feladatlapokat hat nap alatt huszonhat teherautó szállította ki 189 járási hivatalba, onnan vették át a vizsgaszervező intézmények.

A tárgyak sorrendje nem változott

A magyart kedden a matematika, szerdán a történelem, csütörtökön az angol nyelv, pénteken a német nyelv követi.

A vizsgák mindkét szinten 9 órakor kezdődnek az első héten. A többi napon a délelőtti írásbeli vizsgák 8-kor, a délutániak 14 órakor indulnak.

A vizsgaidőszak speciális rendjét meghatározó kormányrendelet szerint a sikeres érettségi vizsgát a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint teljesített, teljes értékű, sikeres érettségi vizsgának kell tekinteni. Az érettségi vizsgák május 21-én zárulnak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!