Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Komoly pengeváltások a parlamentben

Infostart
2020. április 20. 14:53
Válogatás nélküli kifejezésekkel is illették egymást a politikusok a parlament hétfői ülésén napirend előtt.

Szijjártó Péter napirend előtti felszólalásával és az ellenzék reagálásaival kezdődött hétfőn a parlament ülése, majd ezt követően a frakció napirend előtti felszólalásaira került sor.

Szabó Tímea (Párbeszéd) napirend előtti felszólalásában hosszan sorolta a példákat, mely más ország hogyan kezelte a koronavírus-válságot, és Szlovákiával példálózott, amely halottjaihoz képest 18-szor annyian halnak meg itthon.

"Ostoba, talpnyaló, szervilis" embereknek nevezte a magyar kormány tagjait, Kásler Miklóst, az erőforrástárca vezetőjét pedig "hentesnek". "Eljön az idő, amikor meg fognak fizetni ezért a lopásért és ezért az eszement szervilizmusért" - zárta a szavait.

Kövér László házelnök a stílusa miatt figyelmeztette a képviselőt.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára reakciójában rámutatott, a járványgörbét sikerült ellaposítani, a cél pedig az, hogy minden betegnek legyen hely a kórházban,

ne álljon elő az olasz helyzet,

ahol választani kell, ki kapjon lehetőséget az életre.

Ungár Péter (LMP) több lokalizációra, kevesebb globalizációra építené a járvány utáni gazdaságot. Felidézte, hogy a kulturális életben tevékenykedőknek összesen csak a húsvéti hétvégéjük volt áttekinteni egy számukra fontos javaslatot, és vérlázítónak nevezte, hogy Fekete Péter kulturális államtitkár azt reagálta erre: húsvétkor van idejük olvasni az embereknek. Szerinte a kulturális dolgozók munkája sok esetben nem mérhető, ezért a mérés azzal jár majd, hogy "neoliberális hadjárat indul" a kultúra dolgozói ellen.

"Egyetlen érvet sem hallottam arra, hogy ezt miért most kellett" - zárta szavait.

Rétvári Bence, az erőforrástárca parlamenti államtitkára azt mondta, Magyarország több mint kétszeresével többet költ kultúrára GDP-arányosan, mint az EU-átlag, sokkal többet is, mint a 2010 előtti kormány, amely egyhavi bért is elvett az érintett dolgozóktól. Szerinte az, hogy a szakszervezetek most tiltakoznak, az "önigazolási kérdés".

Gyurcsány Ferenc (DK) felidézte Orbán Viktor szavait, melyek szerint a legbátrabb emberek a Fidesz padsoraiban vannak. De szerinte ők nem bátrak, hanem vakok és felelőtlenek. Nem látja a 36 ezer kórházi ágy felszabadításának okát, és felszólította a kormányt, maga vállalja ezért a felelősséget, ne hárítsa ezt a kórházi vezetőkre. Ehhez kapcsolatban hozzáfűzte:

ha most 30 ezer embert hazaküldenek, azzal burkoltan azt állítja az egészségügy, hogy feleslegesen voltak kórházban,

ez pedig felveti a menedzselés kérdéseit.

"Háborúsdit játszanak, ezt értem, de milyen felelősséget jelez az, hogy akkor érettségit tartanak több tízezer gyereknek?" - tudakolta, és hiányolta az egyeztetést a tanárokkal, a diákokkal és az egyetemekkel az érettségi ügyében. "A döntés lehetősége és felelőssége nem indokolja, hogy ne legyen konzultáció az érintettekkel" - mondta még.

Dömötör Csaba reagált a szavaira, szerinte Magyarország idejében lépett és idejében hozta meg a döntéseket, szakértőkkel egyeztetve. Az operatív törzs már akkor felállt, amikor a külvilág azt gondolta, emberről emberre jellemzően nem terjed a koronavírus. "Aki időt nyer, életet nyer" - hozta fel.

Szerinte a kórházi ágyakkal kapcsolatban

ellenzéki hangulatkeltésről

beszélt, szerinte pedig felkészülés zajlik, felidézte, hogy a WHO pozitívan szólt Magyarország felkészüléséről.

Az ellenzéknek azt üzente, "álljanak bele a járvány elleni védekezésbe".

Tóth Bertalan (MSZP) azt tudakolta a kormánypártoktól, ápoltak-e súlyos beteget otthon, minden hozzáértés és eszköz nélkül. "Ha egy kicsit is értenének ehhez, akkor nem haditervet készítettek volna, nem raktak volna ki a kórházakból 11 ezer embert" - tette hozzá. Felvetette, a kórházból kitett emberek ápolását az üresen maradt szállodákban próbálják meg megoldani.

Ő is értetlenül áll azelőtt, hogy ha május eleje lesz a járvány tetőzése, miért lesz érettségi, és azelőtt is, hogy

miért csak PR-videókat forgat a miniszterelnök kórházakban, szkafanderben.

Szorgalmazta, hogy az ellenzéki javaslatokat fogadják meg, ha már napirendre sem engedik venni a bizottságokban. Javasolta, ne a raktárakat védjék, hanem az embereket. Azt is: a szociális dolgozók kapjanak egyszeri, 500 ezer forintos juttatást az eü-dolgozókhoz hasonlóan, és legyen elbocsátási moratórium.

Rétvári Bence szintén feltett egy kérdést: otthagyná-e valaki a kórházi ápolásra nem szoruló rokonát a kórházban, ha koronavírusos beteget ápolnak ott? Szerinte hiba, ha valakit hazaküldenek, aki tényleg kórházi ápolást igényelne.

Az ellenzéki kritikákra általánosságban reagálva azt mondta, azok sorban, rendre mind igaztalannak bizonyulnak.

"Hosszú védekezésre kényszerülünk, ezért nem lehet mindent holnap kiosztani a védőfelszerelések közül"

- válaszolt meg egy visszatérő ellenzéki kérdést.

Jakab Péter (Jobbik) rámutatott, nagy a bizonytalanság és a félelem az országban most, miközben ott tartunk, hogy töredékesen vállalják át a dolgozók bérköltségét a bajba jutott cégeknél, miközben arra volna szükség, hogy 80 százalékos bérátvállalás legyen.

"A nyomortól miért nem akarják megvédeni az embereket?"

- kérdezte.

Szerinte a 3 hónapos álláskeresési járadék jelenlegi összege és időtartama is kevés. "Nem engedjük el a honfitársain kezét a bajban, ennek a jele ez. Nem ingyen pénz." Most "nem az autó a tét, hanem a kenyér", utalt arra az intézkedésre, mely szerint a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményéhez nem nyúl a kormány. A nyugdíjasoknak pedig nem jövőre van szükségük nyugdíjemelésre, hanem most. Javasolta azt is, engedjék el nyugdíjba most a 60 éven felüli veszélyeztetetteket.

Szijjártó Péter külügyér válaszolt neki. "A magyar gazdaságtörténet legjelentősebb akciótervét indítottuk el, ugyanakkor szemfényvesztés azt állítani, hogy más országokban robusztusabb intézkedések történtek volna" - mondta. Szerinte a jogszabályoknak nem az első sorait kellene elolvasni, hanem az egészet, így kiderülne,

más országok 80 százalékos átvállalása sem annyi, hanem kevesebb és megszorításokkal érvényesek azok az intézkedések is, amelyeket más országok hoztak.

Hollik István (KDNP) összefogásra buzdított: szerinte az ellenzéknek úgy kell kritizálnia a kormány működését, hogy azok ne hátráltassák a válságkezelést. Felháborítónak nevezte, hogy Óbuda vezetője a közös költséget a lakásbérlőkre tette, Niedermüller Péter kerülete több tízmilliós szerződést köt Czeglédy Csabával, Karácsony Gergely pedig olyankor ritkít járatokat Budapesten, amikor a szoros kontakt ellenjavallott a fővárosban.

"Ebben az időszakban hagyjanak fel az alaptalan vádaskodásokkal" - mondta.

Szijjártó Péter válaszában elmondta, 2010-ben a nemzetközi mainstream nem tudta megbocsátani, hogy az emberek egy másik politikával jelentkező erőnek szavazott bizalmat, amely elküldte az IMF-et és amely visszautasította a migránskvótákat.

Az ellenzéktől, akik még nem szereztek be semmilyen védőeszközt, több szerénységet kért.

Bánki Erik (Fidesz) szerint rengeteg ország fog államcsődöt jelenteni, amely nem tud ezzel a válsággal megbirkózni. Egyetért Szijjártó Péterrel abban, hogy az ellenzék legyen sokkal szerényebb, főleg úgy, hogy közben a kormány azon ügyködik, hogy minél több munkahely megmaradjon.

Szijjártó Péter következett újra válaszadással. Szerinte most jön a valutaspekulánsok ideje, ezért kell most mindenkinek összehangoltan lépnie. "A világjárvány teljesen új világgazdasági térképet rajzol fel, újraértelmezve a magyar gazdaság helyét is. Ezért kell megvédeni a munkahelyeket, illetve legalább annyit létrehozni, amennyit megszüntet a válság. Erre koncentrálunk" - húzta alá.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!