Nyitókép: Pixabay.com

A bankok és a kereskedők ígérik: a különadót nem hárítják az ügyfelekre

Infostart / InfoRádió - Pusztai Balázs
2020. április 19. 08:28
Egy előre hozott adóbefizetésnek fogják fel a bankok az 55 milliárd forintos elvonást, amit később leírhatnak majd.

A 9 hónapos hitelfizetési moratórium miatt elmarad a kamatok tőkésítése, ami 50-100 milliárd forintnyi veszteséget jelent a bankszektor számára - nyilatkozta az InfoRádiónak a Magyar Bankszövetség elnöke, aki elmondta azt is, hogy a tőkeerős szektor ennek ellenére is gond nélkül be tudja fizetni az 55 milliárd forintos különadót a járványügyi alapba.

"A veszélyhelyzet alatt a bankszektornak nagyon sok szerepben kell helyt állnia. Stabilan és biztonságosan kell működtetnünk a pénzforgalmat, fizetési rendszereket, biztonságban kell tartani az alkalmazottakat és az ügyfeleket, illetve a hitelezés és a gazdaságösztönzés, valamint a szolidaritás is nagyon fontos a társadalomban" - sorolta Becsei András.

A különadót év végéig három egyenlő összegben kell megfizetni - júniusban, szeptemberben és decemberben -, az ütemezést a Pénzügyminisztérium kérte a bankoktól, "egyensúlyra való törekvést vélünk ebben felfedezni", de Becsei András úgy véli,

ezt a bankszektor később vissza fogja tudni kapni, erre ugyanis a tárcavezető konkrétan utalt,

amikor azt mondta, a következő öt évben a bankadóból levonva hozzájutnak ehhez a pénzhez a pénzintézetek. "Adótörvények tartalmazhatnak egy ilyen szabályt" - tette hozzá.

Mivel az összeget visszaigényelhetik a bankok - vagyis egy előre hozott adóbefizetésről van szó -, a Bankszövetség álláspontja az, hogy semmilyen költséget emiatt a pénzintézetek nem fognak a fogyasztókra hárítani.

Ebből a befizetett pénzből egyébként a kormány védőeszközöket vásárol, illetve részben állja az egészségügyi dolgozók nyárra esedékes egyszeri, 500 ezer forintos juttatását.

Befizetik a kereskedők is

A kereskedők nem hárítják majd át vásárlóikra a koronavírus-járvány elleni különadót, azt a 36 milliárd forintot, amit a járványügyi alapba kell befizetniük májustól. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádióban hangsúlyozta: különösen az élelmiszerkereskedők az extra adón felül is óriási terhet vállalnak magukra az áruellátás folyamatos biztosítása érdekében, így a költségeik is nőttek.

Vámos György kiemelte: a kiskereskedelmi adót a járványügyi alapba kell befizetniük az 500 millió forintos árbevételt meghaladó cégeknek. Az előleg befizetése alól mentesülhetnek azok az üzletek, amelyek forgalma jelentős mértékben visszaesett a veszélyhelyzetben – sőt, akár teljes mentességet is kaphatnak, hiszen számos olyan vállalkozás van, amelyet a szabályok miatt fel sem lehet keresni.

A vállalkozások akár költségek átcsoportosításával, beruházás eltolásával, felújítás elhalasztásával oldják meg a különadó megfizetését. "Az OKSZ tagvállalkozásai sosem hárítottak át költséget vagy adót a vásárlókra" – hangsúlyozta Vámos György.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A bankszövetség a különadóról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A kereskedelmi szövetség a különadóról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást