Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Tömegközlekedési óriásprojekt miatt fordul a Miniszterelnökség a fővároshoz

Infostart
2020. március 27. 15:04
Az állam folytatná a fővárosi önkormányzattól átvéve a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötésének előkészítését a XVI. kerület polgármestere, valamint fideszes országgyűlési képviselőjének javaslatára - közölte a Budapest Fejlesztési Központ (BFK).

Kovács Péter polgármester és Szatmáry Kristóf javaslatára a Miniszterelnökség levélben fordul a fővárosi önkormányzathoz és a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) következő ülésén kezdeményezi, hogy a Budapesti Közlekedési Központ adja át a 2-es metró és a gödöllői hév összekötése és a hév felújítása kapcsán rendelkezésre álló terveket és dokumentumokat a BFK-nak - olvasható a közleményben.

Mint írták, az átadást követően a BFK folytatná a tervezést egységesen kezelve az agglomerációs és budapesti fejlesztési szempontokat.

A BFK emlékeztetett, a Tarlós István vezette fővárosi önkormányzat 2017-ben kezdte meg a projekt előkészítését és az elmúlt években jelentős összeget fordított a feladatra.

A tervezés befejezéséhez szükséges összegek azonban a főváros költségvetésében idén már nem szerepelnek

- mutattak rá.

Kiemelték: annak érdekében, hogy a mostanáig elvégzett munka és tervek ne vesszenek kárba, a Miniszterelnökség - támogatva Szatmáry Kristóf, a körzet országgyűlési képviselője és Kovács Péter XVI. kerületi polgármester javaslatát - kész folytatni a beruházás előkészítését a teljes vonalra kiterjedően.

A szentendrei, csepeli és ráckevei HÉV-vonalak egyesítésével létrehozni tervezett 5-ös metró, mint elsődleges prioritást élvező HÉV-fejlesztési program kapcsán megindult munka nem zárja ki és nem akadályozza a gödöllői HÉV fejlesztésének és 2-es metróval való összekötésének előkészítését - írták, hozzátéve, hogy ez a keleti agglomerációból ingázók és az érintett fővárosi kerületek lakói számára teheti a jövőben lehetővé, hogy átszállás nélkül, gyorsabban érjék el a belvárost.

Közölték, a vasúthatósági engedélyek megszerzése és a kiviteli tervek elkészítése lehet a beruházás következő lépése, amelyet a főváros támogatása esetén így az állam a BFK útján kész elvégezni.

A közleményben kitértek arra is, hogy a klímavédelmi és közlekedésfejlesztési célok elérése érdekében érdemes és indokolt Budapest közlekedésfejlesztési terveiben szereplő kötöttpályás fejlesztések előkészítésén tovább dolgozni és a lehető legtöbb európai uniós forrást biztosítani a megvalósításra.