Nyitókép: MTI/Varga György

Kiadhatók a koronavírus területi adatai? - itt a NAIH válasza

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2020. március 19. 16:25
A közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó szabályrendszer formálisan nem változott meg, a jelenlegi veszélyhelyzetben azonban a rendes jogszabályi rendelkezésektől eltérő szabályok is érvényesülhetnek - fogalmazott az InfoRádiónak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.

Az operatív törzs már nem közli a koronavírus-fertőzöttek területi adatait. Müller Cecília országos tisztifőorvos ezt a személyes adatok védelmével indokolta több alkalommal is.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke az InfoRádiónak ugyanakkor azt mondta: azok az adatok, amelyek révén nem azonosítható egyértelműen egy konkrét személy, nem tekinthetők személyes adatnak. Ha olyan körzetre vonatkozó adat merül fel, amely nagyobb településre vonatkozik, és konkrét személy nem azonosítható belőle, mert nem olyan ritka betegségről van szó, az statisztikai adatnak minősül – fejtette ki.

Péterfalvi Attila arra is felhívta figyelmet, hogy

a mostani veszélyhelyzetben a rendes jogszabályi rendelkezésektől eltérő gyakorlat is érvényesülhet

a közérdekű adatok nyilvánosságát illetően. Rendkívüli jogrend lépett életbe és a rendeletalkotás keretében a szabályok megváltoztathatók, de ezt a szabályt még nem módosították – emelte ki.

Ha „békeidőben” ki kell adni egy adatot, mert az statisztikai adatnak számít, most viszont lehetnek olyan külön mérlegelési szempontok, amelyek az adat kiadását korlátozhatják bizonyos szempontok mentén – ismertette a hatóság vezetője, hozzátéve, jelenleg nincs ilyen információja a hatóságnak.

Péterfalvi Attila közölte: normál helyzetben ezek olyan adatok, amelyeket ki kell adni, de a mostani helyzetben lehetnek olyan összefüggések – pánikkeltés, különböző intézkedések -, amelyek plusz szempontokat igényelnek.

Ezekről az adatkezelőnek, az operatív törzsnek lehetnek olyan információi, szempontjai, amelyek az információszabadság rendelkezéseinek hagyományos érvényesülést befolyásolhatják.

Ha valaki ilyen beadvánnyal fordulna a NAIH-hoz, akkor meg kellene keresni az adatkezelőt, hogy ismertesse a szempontokat, amelyek korlátozzák az adat kiadását, de jelen helyzetben bizonyos adatok kiadását több indok befolyásolhatja – foglalta össze a helyzetet a hatóság elnöke.

A csütörtöki Kormányinfón is rákérdeztek arra, hogy kiért nem adják ki a fertőzések területi adatait. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azt felelete, hogy az operatív törzs álláspontja világos: nem szabad pánikot okozni egy-egy településen.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Péterfalvi Attila
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást