Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Meglepő változás jöhet a budapesti belvárosban

Infostart
2020. március 4. 10:12
A 2-es villamost a felszínre hoznák, hogy ne kelljen felújítani az alagutat a Széchenyi István téren.

Az eredeti tervek szerint a Lánchíd felújításával együtt végezték volna el a Váralagút és a kapcsolódó közterületek, a Clark Ádám tér és a Széchenyi tér, valamint a 2-es villamos pesti hídfő alatt átvezető alagútjának rekonstrukcióját is. Azonban az előző városvezetés által kiírt tenderre beérkező ajánlatok meghaladták a főváros rendelkezésére álló keretet, így a közbeszerzést eredménytelennek nyilvánították.

Mivel a főváros nem kapott plusz forrásokat a kormánytól, így csökkentené a költségeket. A Váralagút felújításáról már letettek, és felvetődött, hogy a 2-es villamos pályáját felvigyék a Széchenyi István térre. Ezzel a villamos-alagút sokba kerülő átalakítását, felújítását lehetne megspórolni – írja a Népszava.

A tervek szerint a vágányok az Eötvös tér után a kanyarodnának fel a Belügyminisztérium elé, majd a Gresham palota és a luxusirodaház előtt elhaladva a Magyar Tudományos Akadémia tömbjéhez kanyarodva csatlakoznának a korábbi pályához.

Az alagutat betemetnék vagy átadnák a gyalogosoknak.

A közúti alagutat most nem érintené a változás, de később a rakpartok sétálóvá alakításakor az is megszűnhetne. A lap megjegyzi, az nem túl szerencsés, hogy a Széchenyi térre kanyarodó villamospálya keresztezné a Lánchídról lehajtó autókat, még inkább lelassítva az átkelő forgalmát.

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke a Népszavának megerősítette, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén tárgyaltak a 2-es villamos felszíni elvezetéséről. Egyelőre csak arról döntöttek, hogy megvizsgálják az elképzelést.

Kérdés, hogy a térre felhozott villamospálya valóban kevesebb pénzből kihozható-a az alagút felújításánál, amelynek

összegét korábban 8-10 milliárd forintra becsülték

– írja a lap. A Széchenyi tér alatt húzódik ráadásul egy nagy nyomású vízvezeték, amelyet a híd és az alagút átépítésekor át akartak helyezni a rakpartra, hogy legyen hely a szálló mélygarázsának bővítésére. A vezeték áthelyezésének költsége az eredeti elképzelések szerint a hídfelújítás büdzséjét terhelte volna, de most ez is kikerülhetne belőle.

Ahogy azt megírta az Infostart is,a BKK leszerződött a Lánchídhoz és a Váralagúthoz kapcsolódó közterületek megtervezésére, nettó 236,6 millió forintért.