Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Röpködnek a tíz- és százmilliók - nyilatkoztak vagyonukról az ország vezetői

InfoRádió
2020. február 3. 08:37
A hétfői Magyar Nemzet összeállítást közöl a politikusok pénteken leadott vagyonnyilatkozatáról.

Áder János köztársasági elnök egy II. kerületi 125 négyzetméteres társasházi lakással gyarapodott, és 45 millió forint tartozása keletkezett lakáshitelből.

Orbán Viktor miniszterelnök vagyonnyilatkozatában nem szerepel már a 2018 végén még meglevő csaknem 1,4 millió forintos megtakarítása. Ugyanakkor a 2002-ben, a feleségével közösen felvett 20 millió forint jelzáloghitele már nem éri el a 2,2 millió forintot.

Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vagyonnyilatkozatában már nem szerepel több korább ingatlan, emellett az általa jegyzett elektronikus aláírási szabadalomnak is köszönhetően megtakarításai a 2018-ban közölt kevesebb mint

40 millió forintról 809 millió forint fölé növekedtek.

Az ellenzéki politikusok közül Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének értékpapír-megtakarításai egy év alatt 659 millióról 734 millióra nőttek, és megjelent a vagyonnyilatkozatában egy 225 milliós követelés „lakásvásárlás foglaló és előleg” címén, cégeiből pedig 238 millió forintot vett ki.