Nyitókép: NTI/Krizsán Csaba

Érdekes új lehetőségekről is beszámolt Révész Máriusz

Infostart / InfoRádió - Király István Dániel
2020. január 28. 20:49
Várhatóan 2022-ben már átadják a Budapestet a Balatonnal összekötő kerékpárút mindegyik szakaszát – mondta az Arénában Révész Máriusz. Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos jelezte, jelenleg is zajlik a Giro d’Italia budapesti versenyútvonalának átgondolása. A műsorban az is elhangzott: nem lesznek olcsók a tiszai nyaralóhajók.

Másfél héten belül el kell dönteni, hogy a Giro d'Italia már jóváhagyott budapesti útvonalán akarnak-e a magyarországi szervezők módosítani, hogy csökkentsék a várható fennakadásokat a közlekedésben, például a pesti alsó rakparton – hívta föl a figyelmet Révész Máriusz.

„Miután kiderült, hogy a Lánchíd átépítése elhalasztásra került, most azon gondolkodunk, hogy érdemes-e a meglévő útvonalat újratervezni. Ezt majd a fővárosi önkormányzat illetékeseivel átbeszéljük – közölte. – Sok időnk nincs, február első hetében az olasz verseny főszervezői Budapestre látogatnak, és szerintem addigra végleges álláspontot kell kialakítani.”

Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos jelezte, komolyan végig kell gondolni a közlekedés szervezést, ugyanis

a rajt hétvégéjén, május 9-én, 10-én több jelentős sportesemény is lesz a fővárosban,

például a női kézilabda Final Fourt, a 16 év – 16 km európai uniós futás és másnap kezdődik az úszók Európa-bajnoksága is, amire már akkor nagy számban érkeznek a látogatók és sportolók.

Át kell gondolni a kerékpáros körverseny költségvetését is – tette hozzá.

„Vagy például azt, hogy az ingyenes közlekedés a szombati napon valójában mit is jelent, mekkora terhet – jegyezte meg a politikus. – Brüsszelben, amikor a Tour de France onnan indult az elmúlt esztendőben, az egész érintett hétvégén ingyenes volt a közlekedés, és próbálták arra rávenni a szurkolókat, hogy ne menjenek be autóval a városba, kijjebb próbáljanak meg leparkolni, és a tömegközlekedést használva jussanak el a belvárosba – magyarázta. – Mi idehaza a fővárosi önkormányzattal tárgyalásban vagyunk, és nyitottság van.”

A hazai kerékpárosúthálózat-fejlesztésekről Révész Máriusz azt mondta, a Budapest–Balaton kerékpárút nagy része 2021-re elkészül,

a tó a fővárosból várhatóan 2022-ben lesz elérhető bicikliúton.

Nem olcsó, de nagyon érdekes

Az InfoRádió Aréna című műsorában az is elhangzott, hogy évente

egymilliárd forint jut a Turistaház-fejlesztési programra, amiből minden esztendőben nagyjából húsz házat tudnak megújítani.

Révész Máriusz ezek működésével kapcsolatban megjegyezte: addig, amíg a nagyobb turistaházak, valamint a kulcsos házak képesek önállóan rentábilisan működni, addig azok esetében, amelyek már nem egészen kulcsos házak, de turistaházhoz kicsik, az a megoldás, hogy az erdészet az egyéb bevételei terhére besegít a működésükbe.

A kormánybiztos az Arénában elmondta, hogy május 1-jétől lehet majd a tiszai nyaralóhajókra foglalásokat leadni. „Tíz nyaralóhajó már itt van Magyarországon, és további tíz fog érkezni áprilisig. Most fogadta el a kormány azt a jogszabálymódosítást, ami lehetővé teszi Magyarországon is, hogy ezek a hajók jogosítvány nélkül vezethetőek legyenek” – tette hozzá.

A hajók átvétele előtt egy-két órás képzésen kell majd részt venniük a bérlőknek, a felkészítő anyagot kérésre mindenki előre megkapja e-mailen. „Az áráról azt tudom mondani, hogy körülbelül annyiba kerül, mint mondjuk egy egyhetes síelés egy családnak. Vannak családok, akiknek ez sok, vannak, akik ki tudják fizetni. Nem olcsó, ugyanakkor egy nagyon érdekes nyaralás lehet” – jegyezte meg.

Révész Máriusz beszélt arról is, hogy

12 önkormányzat vállalta, hogy futókört hoz létre,

ennek 50 százalékát kell a helyiek, 50 százalékát a kormánybiztosság fizeti. „A jövő héten szeretnénk kiírni a 2020-as futópálya-építési programot a bringapark-építési programmal együtt, ami szintén 50 százalékos önrészt fog tartalmazni” – fogalmazott.

Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos beszélt arról is, támogatja, hogy via ferrata épüljön a Gellért-hegyen, amennyiben az ötletgazda a megfelelő engedélyeket megszerzi, a kormánybiztosság 20-30 százalékos támogatással tudná segíteni a kivitelezést.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Még zajlik a Giro d’Italia budapesti útvonalának átgondolása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Nem lesznek olcsók a tiszai nyaralóhajók
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást