Újabb mélypontra gyengült a forint - a nap hírei

Infostart
2020. január 27. 22:12
Világszerte megemlékeztek a holokauszt áldozatairól. Magas szintűre módosította az új koronavírus nemzetközi veszélyességét az Egészségügyi Világszervezet. Újabb mélypontra gyengült a forint az euróval szemben. A nap legfontosabb hírei január 27-én.

Az áldozatok megbecstelenítésének tartja a holokauszt-tagadást a lengyel elnök. Andrzej Duda az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulóján rendezett nemzetközi megemlékezésen országa nevében ígéretet tett arra, hogy mindig őrizni fogják a koncentrációs táborban történtek emlékezetét. A Zsidó Világkongresszus elnöke kijelentette: a holokausztot Németország teremtette meg, de megvalósításában egyetlen európai állam sem akadályozta a nácikat. Roland S. Lauder megemlékezett a zsidókat mentő több ezer emberről, ugyanakkor a ma feléledő antiszemitizmus veszélyére figyelmeztetett.

A 20. század diktatúráit megszenvedők és az embermentők áldozatvállalását állította példaként a mai kor emberei elé az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára. Latorcai Csaba a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján tartott budapesti megemlékezésen beszélt erről. Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete arról beszélt, hogy 75 évvel a második világháború vége után ismét világszerte növekszik az antiszemitizmus, ami együtt jár a holokauszt tagadásával.

Szerb Antal halálának 75. évfordulójára emlékezett a Nemzeti Örökség Intézete az író Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található sírjánál.Radnainé Fogarasi Katalin főigazgató elmondta: a modern polgári esszéírás egyik legjobb magyar képviselőjének irodalomtörténeti munkái ma is forrásértékű művek. Szerb Antalt 1945. január 27-én ölték meg a balfi munkatábor őrei.

Továbbra sincs magyar, illetve Magyarországon külföldi érintettje a Kínából kiindult koronavírus okozta járványnak.Menczer Tamás a külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára az InfoRádióban elmondta: a pekingi magyar nagykövetség 6 Kínában tartózkodó magyarral tartja a kapcsolatot. Ők mindannyian jól vannak.

Mérsékeltről magas szintűre módosította a tüdőgyulladással járó új koronavírus nemzetközi veszélyességét az Egészségügyi Világszervezet. A tüdőgyulladást okozó koronavírusnak Kínában már 80 halálos áldozata van. A vírustól 14 országban már csaknem 3 ezer ember fertőződött meg.

Meredeken csökkentek a vezető európai tőzsdeindexek. Elemzők szerint a befektetőket megrémítették a Kínában gyorsan terjedő tüdőgyulladás-járvány lehetséges gazdasági következményei.

Újabb mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, 338 forint 10 fillérre. Beke Károly, a Portfolio elemzője az InfoRádióban elsősorban továbbra is a laza monetáris politikát nevezte a gyengülés egyik okának. Emellett a régiós piacon is negatív hangulat tapasztalható, a cseh korona és a lengyel zloty is gyengült.

A szervezeti és működési szabályzat tervezett módosításának visszavonását kéri a főpolgármestertől a Fidesz-KDNP fővárosi közgyűlési képviselőcsoportjának vezetője. Láng Zsolt ezt azzal indokolta, hogy az szembemegy a demokratikus normákkal. Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes viszont azzal érvelt, hogy az új szabály a több párbeszédről, több ellenzéki jogkörről szól.

Kevésnek tartja a büntető törvénykönyv módosítását a családon belüli erőszak ellen az LMP. Hohn Krisztina, az ellenzéki párt képviselője kifogásolta, hogy a javaslat egy konkrét esetre íródott, holott a családon belüli erőszaknak számos más vetülete is van.

A Szegedi Törvényszék valamennyi büntető ügyszakos bírája elfogultságot jelentett be a Human Operator Zrt. ügyében. A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó ügyben februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt 21 emberre szemben.

Két év múlva jöhet először gáz a Török Áramlaton keresztül Magyarországra – közölte az energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár. Kaderják Péter elmondta: a vezeték bővítése Bulgária, Szerbia és Magyarország irányába folytatódik. Közben áthaladt az első egymilliárd köbméter földgáz a Török Áramlaton - közölte az orosz Gazprom.

Az agrárminiszter szerint a jelenlegi európai mézpolitika nem nyújt elegendő védelmet az európai méztermelők számára. Nagy István Brüsszelben a magyar és spanyol méztermelők tüntetésén hangsúlyozta: az Európai Bizottságnak sokkal szigorúbb szabályokat kellene hoznia.

Elérhetőnek tartja a szabadkereskedelmi megállapodást az Európai Unióval az év végéig tartó átmeneti időszakban a brit miniszterelnök. Boris Johnson gyors tárgyalást ígért a jövő pénteken esedékes Brexit után. Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója ugyanakkor azt mondta: a brit kilépésnek egyértelműen negatív következményei lesznek, amelyeket kezelni kell.