Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Magyarországon különösen nagy bajt okoz a légszennyezés

Infostart
2020. január 17. 13:12
Magyarországon kétszer-háromszor annyian halnak meg a szmog miatt, mint a környező országokban.

Ma már ugyanannyian halnak meg a légszennyezettség, mint a dohányzás következtében: világszerte évente mintegy hétmillió ember – mondta a Magyar Nemzetnek Losonczy György, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika egyetemi tanára.

A szmognak elsősorban szív- és érrendszeri, tüdőgyógyászati és onkológiai kockázatai vannak, de ma már azt is tudjuk, hogy különböző pszichiátriai betegségekre is hatást gyakorol.

A szakorvos elmondta, hazánkban lakosságarányosan kétszer-háromszor annyian halnak meg a légszennyezés miatt, mint a környező országokban, amelynek elsősorban az az oka, hogy Magyarország egy medencében fekszik, hegyek veszik körül és sokszor van szélcsend. A légszennyezettségi világtérképen is látszik, mekkora jelentősége van annak, hogy egy ország a tengerparton fekszik-e, mint például Hollandia, ahol a tengeri levegő folyamatosan cseréli a szennyezettet. De jobb helyzetben van nálunk Ausztria is, ott pedig erős a nyugati szél, ami szintén tisztítja a levegőt – magyarázta Losonczy György.