Nyitókép: Illyés Tibor

Palkovics László: az egyik cél az elrettentés

Infostart / InfoRádió
2020. január 15. 10:04
2022-től kizárólag elektromos buszokat lehet beszerezni - erősítette meg Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Bejelentette azt is: az év közepéig létrejön az a hatóság, amely eljár majd az illegális szemétlerakás ügyében.

Újabb buszt, amely lokálisan bármilyen káros anyagot bocsát ki, 2022-től már nem állíthatnak forgalomba a 25 ezer főnél nagyobb városokban - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: a határidő után üzembe helyezhető járművek közé tartoznak az elektromos energia fedélzeti tárolásán alapuló akkumulátoros buszok.

"Az a lényeg, hogy ne legyen a városban emisszió. Az a levegő, amit látunk Budapesten, részben a közlekedésnek köszönhető. Úgy lehet ezt csökkenteni, ha a tömegközlekedési eszközök semmit nem bocsátanak ki. Lehet persze, hogy az ökológiai lábnyom szempontjából egyébként jobb egy vadonatúj dízel."

A miniszter elmondta azt is: Orbán Viktor kormányfő februárban ismerteti a klímavédelmi stratégia néhány kiemelt projektjét. Ebből volt az egyik az e-buszok 2022-es üzembe helyezése, és támogatják az egyes városokat olyan döntések meghozatalában, amelyek segítenek tartani ezt az időpontot.

Palkovics László hozzátette:

2022-re rendelkezésre fog állni az elektromos buszok üzemeltetéséhez szükséges technológia.

"Ennek két feltétele van. Az egyik a töltőhálózat léte. A másik az a fajta akkumulátortípus és -kapacitás, amely biztosítja egy busz egész napos működését. Nyilván a termék kifejlesztésének is vannak még feltételei. Ami itt a közösség feladata, hogy ehhez a megfelelő töltőrendszereket létrehozza, akár hidrogén-, akár elektromos töltőkről van szó."

Palkovics László hangsúlyozta: a magyar buszgyártás továbbra is prioritás.

"Amikor a 2022-es időpontot meghatároztuk, akkor volt egy olyan hátsó gondolat is, hogy a Magyarországon működő buszgyártók akkorra már abban az állapotban lesznek, hogy fognak tudni elektromos buszokat is előállítani."

Az innovációs és technológiai miniszter hozzátette: a korábban elkészült buszstratégiának is szempontja volt, hogy itthon is készülhessenek elektromos buszok.

Szemét

A hulladékhelyzetről szólva elmondta, a jelenleg is bűncselekménynek számító illegális hulladéklerakás egy nehezen kezelhető terület, mert nehéz megtalálni az elkövetőket. Ezért Magyarországon is egy olyan hatóság létrehozására van szükség, amely az állampolgárokkal együttműködve megoldást talál a hulladéklerakók felszámolására.

"Ez a hatóságot az év közepéig létrehozzuk. Megteremtjük a technikai, jogi feltételeit annak, hogyan tudunk az illegálisan lerakott szeméttől megszabadulni. Zalaegerszegen van egy jó példa: egy alkalmazás segítségével bárki lefotózhat egy szeméthalmot, a hely azonosítása után pedig jönnek az intézkedések, valakinek dolga lesz, hogy ezt elszállítsa."

Palkovics László elmondta, hogy a munkában az önkormányzatokra is számítanak, az ő együttműködésük kell ahhoz, hogy ezek a halmok eltűnjenek. De a fő cél az, hogy ne keletkezzenek újra.

"Elrettentésre van szükség, meg fogjuk találni, aki odavitte a szemetet, és meg fogjuk büntetni.

Illetve megpróbáljuk azt megértetni, hogy ne dobjuk ki az autóból a műanyag palackot. Német mintára bevezetjük a betétdíjas rendszert, 25 forintba fog kerülni egy műanyag palack."

Palkovics László hozzátette, hogy meg kell oldani az újrahasznosítást is. Az innovációs miniszter arra számít, hogy ennek szabályozási rendszerét újabb egy év alatt építhetik ki.

Alább meghallgatható, megtekinthető a teljes beszélgetés.