Nyitókép: Öt egymás mellett lévő, illetve egymáshoz közeli lakóépület égett Budapesten, a Kunigunda útján (BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)

Hajmeresztő beszámoló az óbudai tűzeset lehetséges előzményeiről

Infostart / InfoRádió
2020. január 14. 20:30
Emberi gondatlanság okozhatta a vasárnapi óbudai tüzet, amelyben öt épület megsérült, több teljesen kiégett.

Az óbudai tűzről egy környéken élő férfi nyilatkozott a Blikknek. Úgy fogalmazott: "hiába könyörögtünk a népes családnak, hogy ne fabrikáljanak házilag fűtőrendszert, nem hallgattak ránk". Mint mondta: az önkormányzatnak és a rendőrségnek is jelezték, hogy baj lesz, de érdemben senki nem foglalkozott a bejelentésekkel. Beszámolt arról is, hogy

egy ereszcsatornát vezettek be mint fűtőcsövet, amit a kéményhez illesztettek. A családfő aztán az egészet bevonta purhabbal.

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádiónak azt mondta, hogy a tűz miatt gázpalackok robbantak fel és egy nagyfeszültségű vezeték is leszakadt, emiatt terjedtek még tovább a lángok.

A tüzet kevesebb mint három óra alatt eloltották. Egy ember a helyszínen áramütést szenvedett, amikor leszakadt a felsővezeték, őt kórházba vitték, és bár a sérülése nem súlyos, megfigyelésre bent tartották. Rajta kívül nem sérült meg senki.

Kiss László, a 3. kerület polgármestere az InfoRádiónak elmondta az önkormányzat 10 ember elhelyezéséről gondoskodott, de a tűzeset legalább 20 embert érintett.

A katasztrófavédelem munkatársai jelenleg is a tűz okát keresik, erre összesen 60 napjuk van. A rendőrség is vizsgálatot indított, mert felmerült a szabálytalan kályhabekötés lehetősége.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Óbudai tűzeset
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást