Nyitókép: Facebook/Amerikai Egyesült Államok Budapesti Nagykövetsége

Fontos dolgokra mutatott rá üzenetében az USA budapesti nagykövete

Infostart
2020. január 2. 21:13
David B. Cornstein a nagykövetség Facebook-oldalán tette közzé újévi köszöntő videóját, ambiciózus tervekről beszélve.

A nagykövet szerint a két ország jelentősen elmélyítette korábbi kapcsolatait, sok mindent elértek. Megemlítette például, hogy

  • februárban Mike Pompeo külügyminiszter Magyarországon járt (2011 óta nem járt amerikai külügyminiszter nálunk).
  • Áprilisban a két kormány aláírta a Védelmi Együttműködési Megállapodást (DCA).
  • Orbán Viktor Washingtonba látogatott májusban, és Donald Trump elnökkel tárgyalt - a nagykövet nagyszerűen sikerült találkozóként értékelte.
  • Hasonlóan pozitívan nyilatkozott magyar üzletemberek júniusi amerikai látogatásáról (Select USA), amit a kétoldalú kereskedelmi befektetések fejlesztésére említett kiváló példaként,
  • valamint az amerikai üzletemberek novemberi Franchise Missziójáról, ahol magyar partnereket kerestek amerikai márkák forgalmazásához.

Cornstein szerint a kereskedelmi forgalom a két ország között tavaly 5,3 milliárd dollár volt és az amerikai cégek 105 ezer embernek adnak munkát Magyarországon.

A nagykövet kedvezően nyilatkozott a két ország külpolitikai együttműködéséről, itt a Közel-Keletet hozta példaként, és azt, hogy Magyarország az Európai Unióban és az ENSZ-ben is felemelte az ország a szavát azok ellen, akik igazságtalanul kritizálnák Izraelt.

Amin még dolgozni kell Cornstein szerint

Mindezekkel együtt ambiciózus terveik vannak a jövő évre, és azt is tudni kell, hogy nem minden tökéletes a két ország kapcsolatában.

  • Tovább szeretnének dolgozni a magyar kormánnyal azon, hogy csökkenjenek a közös biztonságot veszélyeztető kiberfenyegetések Oroszországból és Kínából.
  • Még jobban elmélyítenék a biztonsági együttműködést, beleértve a magyar fegyveres erők modernizációját a leghatékonyabb, NATO-kompatibilis védelmi rendszerek beszerzésével.
  • Segítenék Magyarországon az energiaforrások diverzifikációjában, hogy kevésbé függjön Oroszországtól.
  • Arra biztatják majd Magyarországot, hogy álljon az USA és a NATO mellett Ukrajna támogatásában az orosz agresszióval szemben.
  • Tovább növelnék az USA és Magyarország közötti kereskedelmem és a befektetések volumenét.
David B. Cornstein szerint 2020 jelentőségteljes év lesz,

és hozzátette, hogy továbbra is együtt dolgozik a magyar partnerekkel a még szorosabb együttműködés érdekében.