Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Budapest döntött a Biodómról

Infostart
2019. december 19. 09:24
A Népszava értesülései szerint a főváros vezetése azt az elvi döntést hozta, hogy nem fordít forrásokat a Fővárosi Állat- és Növénykert új területein épülő Pannon Park és annak központi építménye, a Biodóm fejlesztésére.

Kedden mutatták be, hogyan halad a Biodóm, vagyis a 1,7 hektáros állat és növényház építése. Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója szerint a kormány által biztosított 43,7 milliárd forinton felül még további mintegy 20 milliárdra van szükség a beruházás befejezéséhez. A projekt eredetileg majd 16 milliárd forintos költségvetéssel indult, ma már közel 63 milliárd forintnál tartanak a költségek.

A Népszava több forrásból származó értesülései szerint az ügyben a főváros vezetése azt az elvi döntést hozta, hogy nem tud pénzt a Biodóm fejlesztésre fordítani, hiszen nincs miből. A másik okot a magas fenntartási költségek jelentik: a Városházán azzal számolnak, hogy ez havi szinten egymilliárd forintot meghaladó összeg lenne – ami éves szinten szintén már olyan jelentős, amely nem gazdálkodható ki Budapest költségvetésből.

A Biodóm ügye téma volt Gulyás Gergely miniszterelnökségi miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester múlt heti megbeszélésén is. A tanács ülése utáni sajtótájékoztatón Gulyás Gergely azt mondta, reméli a főváros megoldja a forráshiány problémáját.

A Biodóm projekt pénzügyileg független a Liget-projekttől, ezért még az sem várható, hogy a kormány az elmaradó Liget beruházások forrásból csoportosítson át - írta a lap.