Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Fontos állásfoglalás az elektromos rollerről

Infostart
2019. november 22. 12:08
Pintér Sándor belügyminiszter is megszólalt a nagy vitában: minek minősül az új közlekedési eszköz?

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője intézett írásbeli kérdést Pintér Sándorhoz, amelyben azt tudakolta, hogy miért segédmotoros kerékpár az elektromos roller. "A rendőrség szándékosan akar baleseteket okozni elektromos rollerekkel az utakon?" – tette fel a kérdést a képviselő.

A belügyminiszter rövid válaszában azt közölte, hogy „az elektromos rollert a hatályos szabályozás alapján, külön eltérő rendelkezés hiányában

csak segédmotoros kerékpárnak lehet megfeleltetni”.

Azt is hozzátette, hogy a rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni.

Az akár 25 kilométer/órás sebességre is képes rollerek elárasztják Budapestet, és az úttesten és a járdán is veszélyes helyzetet teremtenek. A kialakult probléma megoldására először az InfoRádióban vetette fel Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, hogy az elektromos rollerek és más járművek miatt szükség van a KRESZ módosítására, mert ezekre az eszközökre jelenleg semmilyen közúti szabályozás nem vonatkozik. A Kormányzati Tájékoztatási Központ viszont nem sokkal később azt közölte, hogy ilyen elképzelés nincs a kormány asztalán.

Később azonban kiderült, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium részvételével zajlik a KRESZ átfogó módosításának előkészítése, és e csomag részeként szabályozhatják az elektromos rollerek használatát is.

Pintér Sándor válasza abban a tekintetben irányadó mostantól, hogy a rendőrség eszerint a segédmotoros kerékpárokra érvényes szabályok szerint ítéli meg a rollerek közlekedését, mert eddig ez a KRESZ előírásai szerint nem volt egyértelmű.

A közterületek kezelői az átfogó szabályozásig is igyekeznek megoldást találni, legutóbb éppen a Kossuth térről tiltották ki a e-rollereket, de korábban a Belvárosban és a budai Várban is korlátozták a használatukat.