Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Nagy baloldali visszatérők a fővárosi cégek vezetésében

Infostart
2019. november 6. 09:29
Régen látott baloldali és liberális politikusok kerültek ismét pozícióba: a közgyűlés döntött a fővárosi cégek vezetéséről is.

A Fővárosi Közgyűlés első ülésén fontos pozíciókról is döntöttek, és a főváros cégek igazgatóságába és felügyelőbizottságába sok, korábban fontos pozíciót betöltő, ismert baloldali és liberális politikus kapott jelentős szerepet. Visszatér a városvezetésbe Demszky Gábor korábbi főpolgármester helyettese, de jutott poszt két korábbi szocialista miniszternek is, sőt még az SZDSZ egykori befolyásos várospolitikusa is igazgatósági tag lett.

A lista a nagy visszatérőkről, akiknek a megbízatásuk 2024. november 15-ig szól:

Budapesti Közlekedési Központ

  • igazgatósági elnök: Draskovics Tibor korábbi pénzügy-, majd igazságügyi miniszter

BVH Városüzemeltetési Holding

  • igazgatósági tag: Lakos Imre, volt SZDSZ-es politikus, a párt volt budapesti elnöke, egykori újbudai alpolgármester
  • igazgatósági tag: Gál J. Zoltán egykori kormányszóvivő, Karácsony Gergely választási kampányfőnöke
  • a felügyelőbizottsági tag: Élő Norbert (DK), aki a XII. kerületi polgármesteri posztért szállt harcba eredménytelenül október 13-án, és listáról sem jutott be a Fővárosi Közgyűlésbe (a főváros tulajdonosi bizottságába is bekerült)

BKV Zrt.

  • igazgatósági tag: Nemes Gábor DK-s politikus, XVI. kerületi polgármesterjelölt, korában a BKV egyik szakszervezetének vezetője
  • igazgatósági tag: Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium egykori államtitkára, az MSZP korábbi pártigazgatója
  • felügyelőbizottsági tag: Bollok Istvánné, Budafok volt szocialista polgármestere

Budapest Főváros Vagyonkezelő Zrt.

  • igazgatósági elnök: Tordai Csaba, ügyvéd, az Átlátszó kiadójának tulajdonosa, korábban a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára a Bajnai-kormányban
  • igazgatósági tag: Kolber István, a Gyurcsány-kormány volt fejlesztési minisztere
  • felügyelőbizottsági tag: Bodnár Zoltán, korábban a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Liberálisok 2014-es főpolgármester-jelöltje

Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.

  • igazgatósági tag: Atkári János, Demszky Gábor korábbi helyettese, aki később Tarlós István munkáját is segítette tanácsadóként
  • igazgatósági tag: Balog Róbert, pesterzsébeti vesztes ellenzéki polgármesterjelölt, a Főtáv főosztályvezetője
  • felügyelőbizottsági tag: Szabó Zoltán a volt közoktatási minisztériumi egykori politikai államtitkára és a VII. kerület korábbi polgármestere

Fővárosi Vízművek Zrt.

  • igazgatósági tag. Magyar György ügyvéd, korábbi főpolgármester-jelölt, a fővárosi és a ferencvárosi ellenzéki előválasztások szervezője
  • igazgatósági tag: Józsa István korábbi szocialista országgyűlési képviselő
  • igazgatósági tag: Boruzs András, a Liberálisok pártigazgatója

Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága

  • tag: Havas Szófia, korábbi fővárosi szocialista képviselő

Városfejlesztési bizottság

  • tag: Török Zsolt volt MSZP-szóvivő

(24.hu, Népszava)