Nyitókép: MTI/Földi Imre

Óva inti a kormányt az oktatási ombudsman a felvételi szigorításától

InfoRádió
2019. október 30. 09:43
A 2020-tól a felsőoktatási felvételi mellé kötelezően előírt nyelvvizsgára vonatkozó jogszabály túl szigorú, ha érvényben marad, az nemcsak a hallgatók, hanem egyes szakok, szakmák és intézmények számára is súlyos következménnyel járhat - vélekedett az oktatási jogok biztosa a parlamenti meghallgatása után.

Aáry-Tamás Lajos az InfoRádióban elmondta, hogy a köznevelés területén a testi fenyítéses panaszok száma nem csökken, míg a szóbeli bántalmazások száma kifejezetten nőtt. Emelkedett az óvodáktól érkező panaszok száma, és a fogyatékos vagy sajátos nevelési igényű gyerekek esetében is jelentős növekedés volt a panaszok számában.

Az oktatási jogok biztosa szerint a felsőoktatás területén a legizgalmasabb vita a 2020-as érettségi-felvételi rendszerről folyik, és úgy látja, hogy nagyon sok diákot hátrányosan fog érinteni az a kettős rendelkezés, hogy a felvételihez középfokú nyelvvizsga és legalább egy emelt szintű érettségi kell majd. Szerinte a következő felvételi idején nagyon sokan nem fogják tudni ezt meglépni.

"Számos csoportnál azt látjuk, hogy ez reménytelen.

A pedagógusjelöltek fele nem rendelkezett az elmúlt három-öt évben ilyen kettős feltétellel, a mérnökhallgatóknál ez hatvan százalék, az agrárképzésben 74 százalék" - mondta Aáry-Tamás Lajos, de hozzátette, a meghallgatásán épp arról beszéltek, hogy mit tud tenni a törvényhozás, hogyan lehet a kormányzattal párbeszédet folytatni, hogy módosítást lehessen elérni az ügyben.

"Ez a nagyon szigorú szabály túllő azon a célon, amelyet a jogalkotó tervezett,

és érdemes erről vitát folytatni. Miért kell nyelvvizsga, amikor a diákok 15 éve kötelezően nyelvi érettségi vizsgát tesznek? Nem vagyunk elkésve, de egy-két hónapon belül dűlőre kellene vinni ezt a kérdést" - mondta a biztos. Arról is beszélt, hogy készült már több módosítási javaslat, de a döntés még várat magára.

A kormányzat sok helyről kap jelzést, hogy súlyos gond lehet. Ha a pedagógusképzést megfelezzük, akkor a közoktatásunk kerül nagy bajba, pedig most is van gond az utánpótlással. Az agrárképzést nem lehet szakember nélkül hagyni. A vidéki, kisebb egyetemek is tiltakoznak - sorolta a panaszforrásokat.

"A nyelvtudás álljon rendelkezésre, de

ne egy magáncég által kiadott bizonyítványt fogadjunk el az állami felsőoktatásban, hanem elégedjünk meg a közoktatásból érkező érettségivel is"

- javasolja Aáry-Tamás Lajos.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Oktatási ombudsman a szigorított felvételiről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást