Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Reagált az MSZP Botka László kilépésére

Infostart / InfoRádió
2019. október 28. 16:24
A szegedi polgármester MSZP-ből való távozása után az InfoRádióban megszólalt a megyei MSZP-elnök, majd előállt véleményével a szocialisták országos vezetője is.

Az InfoRádió elérte Szabó Sándort, az MSZP Csongrád megyei elnökét és országgyűlési képviselőjét, aki elmondta, a városi összefogásban a párt továbbra is együttműködik a polgármesterrel.

"Nyilván megyei MSZP-elnökként, országgyűlési képviselőként is természetesen sajnálattal értesültem róla, de tudomásul veszem" - reagált Botka László döntésére Szabó Sándor, aki köszönetét fejezi ki Botka László munkájáért, de élőnek nevezte az összefogást, ami az MSZP részvételével az önkormányzati választások előtt Botka László mögött létrejött.

Ígérte,

az MSZP szegedi közgyűlési frakciója Kozma József vezetésével a város további sikeres fejlődése érdekében mind Botka Lászlóval, mind az összefogásban részt vett pártokkal együtt kíván működni

a jövőben.

Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan a Facebookon reagált Botka László kilépésére. Azt írta, sajnálja a döntést, ettől még a szegediek jól döntöttek október 13-án, amikor újraválasztották annak az összefogásnak a jelöltjeként,

aminek az MSZP "végig motorja volt Szegeden".

Tóth Bertalan Botka László munkájához sok sikert kívánt.

Az InfoRádió kereste az ügyben Botka Lászlót is, de ő nem adott interjút. Az Indexnek korábban úgy fogalmazott

"az, aki figyelemmel kísérte a mozgásomat, láthatta, hogy a döntést a kilépésről lelkileg már két éve meghoztam,

csak nem akartam tavaly és az idén a választási kampányok időszakában ezzel tematizálni a közbeszédet". Hozzátette, jó munkát kíván expártjának, ennél többet viszont nem mond róla többé.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Botka kilépett az MSZP-ből - reagálás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást