Nyitókép: Mediaklikk

Klímaaggályok és helikopterkeresztényezés a parlamenti reggelen

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2019. október 22. 12:49
Mindkét téma szóba került napirend előtt az Országgyűlés kedd reggel kilenc órakor kezdődött plenáris ülésén. Az is kiderült, hogy az önkormányzati választás még sokáig témát ad a képviselőknek.

A szocialista Harangozó Tamás kedden a parlamentben napirend előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést követ el, mert az Alkotmánybíróság döntése ellenére nem változtatja meg a választásról, illetve a rokkantnyugdíjasokról szóló törvényeket.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára válaszában elmondta, hogy az AB nem semmisítette meg a rokkantnyugdíjasokra vonatkozó törvényt, csak visszamenőlegesen érvényes orvosi részletszabályok megfogalmazására kérte az Országgyűlést, ez azonban nehéz szakmai feladat, amihez további egyeztetésekre van szükség.

Sajtókorlát, választások, klíma

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) elfogadhatatlannak nevezte, hogy Kövér László fideszes házelnök tovább szigorította az Országházban dolgozó újságírókra vonatkozó szabályokat. Az önkormányzati választásról azt mondta, október 13-án kiderült, hogy az ország nagy része nem kér a Fidesz túlhatalmából.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint Kövér László jól működő nyugat-európai példák alapján alakította át az országházi tudósítókra vonatkozó előírásokat. A választással összefüggésben hangsúlyozta, hogy a kormány és Budapest megállapodása érvényben van, az pedig a Fővárosi Közgyűlésben kell eldönteni, hogy milyen állami beruházásokat akarnak és milyeneket nem; döntsék el azt is, hogy a polgármesteri pozíciókat hecckampányra vagy építkezésre használják - kérte az államtitkár. Szóva tette, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a hírek szerint olyan emberekkel akar együtt dolgozni, mint Lamperth Mónika vagy Gál J. Zoltán, pedig korábban azt ígérte, hogy a jövő embereit veszi maga mellé.

Az LMP-s Schmuck Erzsébet szerint a kormánynak be kell látnia, hogy Magyarországnak a vállaltnál nagyobb mértékben szükséges csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását. Ki kell hirdetni a klímavészhelyzetet és csatlakozni kell a klímacélokat vállalókhoz.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára biztosította őt arról, hogy már készül a klímastratégia, Magyarország pedig jól teljesít a kibocsátás-csökkentés terén, az atomenergiát és a napenergiát preferálva.

Migránsok, lakásválság, álkereszténység

A jobbikos Z. Kárpát Dániel arról beszélt, hogy a kormány migránsokkal riogatja az embereket, miközben vendégmunkásokat, letelepedési kötvényeseket és külföldi lakástulajdonosokat enged be az országba. Az V. kerületben a lakások egyharmada már külföldieké, az albérletárak az egekben vannak, lakhatási kormányprogram pedig nincs - hívta fel a figyelmet.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a kormány a bérlakások igénybevétele helyett inkább a saját ingatlan megszerzését támogatja.

Arató Gergely, a DK képviselője a kormány által preferált keresztény szabadság magasabb rendű eszménye és a Borkai Zsolt-féle szexvideó alacsony minősége közötti, szembeötlő különbségekre mutatott rá. Képmutató álkeresztényeknek, helikopterkeresztényeknek, kufároknak és rablóknak nevezte a fideszeseket.

A Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, Tuzson Bence szerint a szemkilövető és hazudozó Gyurcsány-kormány pártja nem lehet a kabinet hiteles kritikusa, és különben is, a Fidesz nyerte az önkormányzati választást, a DK pedig megy a süllyesztőbe. Emlékeztetett rá, hogy Borkai Zsolt már nem tagja a kormánypártnak.

Kormánypártiak egymás közt

Latorcai János KDNP-s képviselő szerint a Kereskedelmi Világszervezet válságban van a globális gazdasági súlypontok eltolódása és Kína előretörése miatt. Az exportorientált Magyarország támogatja a WTO szervezeti reformját - hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Varga Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára csatlakozott hozzá a kormány nevében.

A fideszes Böröcz László és Tuzson Bence államtitkár a családtámogatási és a gazdaságvédelmi intézkedéseket, illetve a Magyar Falu Program intézkedéseit ismertette napirend előtt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kedd - napirend előtt a parlamentben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást