Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Orbán Viktor: együttműködünk minden győztes polgármesterrel

Infostart
2019. október 21. 13:25
A miniszterelnök beszédével indult a parlament őszi ülésszaka a hosszúra nyúlt nyári szünet után. Beszédére a patkóban helyet foglaló pártok képviselői reagáltak, majd a kormányfőé volt a viszonválasz. Beszéde alatt egy ellenzéki képviselő transzparenst tartott fel a pulpitus alá.

A kormányfő beszédével - illetve az ezt megelőzően öt korábbi parlamenti képviselő közelmúltban bekövetkezett halála miatti gyászszünettel - vette kezdetét a parlament őszi ülésszaka hétfő kora délután.

Orbán Viktor köszönetet mondott azon közel 20 ezer embernek, akik részt vettek az önkormányzati választások során végzett munkájukkal a választások lebonyolításban, külön kiemelve, hogy magas volt a részvétel. Minden polgármesternek és képviselőnek sok sikert kívánva gratulált, és kijelentette: "készen állok az együttműködésre", mivel "a haza nem lehet ellenzékben".

"A kormányzópártok megkapták a szavazatok 50 százalékát, ez azt jelenti, hogy folytathatja a munkát" - vont mérleget a miniszterelnök. Úgy fogalmazott, a magyar demokrácia erős, működik és képes szolgálni az emberek érdekét.

Mint elmondta, a családvédelmi akciótervbe 65 ezren kapcsolódtak be eddig, ekkor

egy ellenzéki képviselő több, különböző szövegű transzparenst tartott fel a pulpitus alá.

Orbán Viktor jelezte a házelnöknek, nem zavarja az akció, és folytatta a beszédét.

A miniszterelnök államadósság-tartási célból javasolta minden embernek, vásároljanak bátran a Magyar Állampapír Pluszból.

(A Hadházy Ákos által feltartott egyik kartonon az volt feltüntetve, hogy "Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott". Az intermezzo miatt Kövér László házelnök röviden magához vonta a szót, kérve az ellenzéket, hogy ne csináljanak "cirkuszt" a parlamentből, és rámutatott egy, a pulpitusban lévő golyónyomra, ami "az ellenzéki felelőtlenség" jele, amit még a kommunisták sem távolítottak el. A másik táblán egyébként a "Stop korrupció, stop propaganda" szavak álltak. A táblákat beszéde egy pontján a miniszterelnök megpróbálta fölülről kikapni a képviselő kezéből, de nem sikerült. Ezután kormánypárti képviselők magyar zászlókat kaptak fel és tartottak a táblák elé, majd kivették azokat Hadházy kezéből.)

Orbán Viktor felszólalását folytatva rámutatott, az Európai Bizottság élén olyan vezető áll immár, aki a bevándorlás kérdésében a helyes irányba tesz lépéseket.

A brexitről is beszélt: olyan megállapodás megkötéséhez járult hozzá, ami nem érinti hátrányosan az angliai magyar munkavállalókat.

Rossz hírekről is beszámolt: elmondta például, hogy az Európai Tanács ülése után lelassult a balkáni integráció folyamata az Európai Unióba. Elmondta még,

Magyarország 2050-re el tudja érni, hogy karbonsemleges energiatermelése legyen, ez 150 milliárd euróba kerül és teljes gazdaságpolitikai átállás szükséges hozzá.

Jakab Péter (Jobbik) válaszában "őfelségének" nevezte Orbán Viktort, és megköszönte minden választónak, aki az önkormányzati választáson az ellenzéki jelöltekre szavazott. Szerinte akkor lesz keresztény rendszerváltás, amikor

"kokózásért nem polgármesteri szék jár, hanem minimum elvonó",

majd felelősségre vonta a Fidesz-kongresszuson elmondott beszédéért a miniszterelnököt. Egyes megállapításaihoz hozzátette: "nem dakota közmondás, igaz, nem is kipcsak". Zárásként elmondta, a miniszterelnök az ő szemében megbukott, de az ellenzék megtanulta Orbán Viktortól, hogy ne magát kritizálja.

Gyurcsány Ferenc (DK): "jobb lett volna, ha mond is valamit" - értékelte a kormányfő beszédét a DK elnöke. Szerinte az, hogy a 10 ezer fő fölötti településeken több ellenzéki képviselőt választottak, mint kormánypártit, "üzenet". "Ám a kormányfő nem mondott arról semmit, hogy értett ebből valamit" - tette hozzá. A harminc évvel ezelőtti Orbán Viktort bátrabbnak nevezte saját magánál, de kíváncsi arra, mit mondana az akkori a mostaniról.

"Hová lett az a fickó, mi történt vele?"

- vetette fel a korábbi miniszterelnök, aki szerint ahol nem szabad a sajtó, ott nem szabad a választás sem. Számonkérte Orbán Viktort azért, hogy Törökország mellé állt a szíriai hadműveletek kapcsán. "Szégyellem magamat az ő nevében is emiatt" - fogalmazott.

Szabó Tímea (Párbeszéd): "Önök baromira túltolták a biciklit, sok volt a gyűlöletből is" - mondta a politikus, aki szerint az emberek nem nézték tétlenül a lopást, a korrupciót és a tömeges "Karácsony alkalmatlan"-ozást.

"Miniszterelnök Úr, drága, maga szórakozik velünk?"

- tette fel a kérdést. Szerinte az emberek nemet mondtak arra, hogy csak akkor kap pénzt a város, ha fideszes a vezetése. Szerinte Karácsony Gergely első intézkedései nem fognak tetszeni a kormányoldalnak, ezen intézkedések között említette a Lokál megszüntetését. Úgy értékelte, az önkormányzati választás nem a vége volt valaminek, hanem a kezdete. Kövér László egyszer csak a beszéd közben - ideje lejártakor - kikapcsolta a mikrofonját, majd megadta a szót Tóth Bertalannak.

Tóth Bertalan (MSZP):

"mi, ellenzéki pártok megértettük a választók üzenetét"

- mondta a szocialista elnök-frakcióvezető, aki a kormányfő beszédének hiányzó elemeit hánytorgatta fel. Úgy látja, a korrupció visszafogja a versenyképességet, ami alapján csak a 24. helyen állunk az unióban. Hiányolta a magyarázatot arra, miért van egekben a kórházak adósságállománya, és miért kért külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt megint több száz orvos. Felidézte, önkormányzati alkalmazottak folyamatosan szedtek le ellenzéki kampányplakátokat, amiért számos településen már büntetést is kellett fizetni. Ígérte, együtt készül az ellenzék 2022-re, és bizonyítani fognak a "szabad városok".

Keresztes László Lóránt (LMP): az ellenzéki frakcióvezető részben megvédte Hadházy Ákos akcióját, szerinte erőszakkal vették el a táblát a független politikustól, amit Kövér Lászlónak ki kell vizsgálnia. Szerinte fontos helyesen értékelni a választási eredményeket, "óriási vereség volt a kormánypártok részére". Úgy érzi, a most

győztes polgármesterek vállán óriási felelősség nyugszik,

be kell bizonyítaniuk, hogy becsülettel, hatékonyan vezetik a településüket, a kormánypártok feladata pedig az, hogy biztosítsák a települések működési feltételeit.

Harrach Péter (KDNP) szerint az eddig hallott válaszok alapján mintha nem ért volna véget a kampány. Visszautasította Szabó Tímea azon állítását, hogy "a Fidesz Borkaikból áll", szerinte ez túlzás. Úgy vélte, "települést vezetni szakértelemmel lehet", ezzel arra is utalt, hogy

Tarlós István örökségét nem könnyű átvenni.

A családtámogatás és a házasság fontosságát hangsúlyozva elmondta, fontos, hogy egy sok gyermekes családanya áll az Európai Bizottság élén.

Kövér László elnézést kért Harrach Pétertől, hogy nem kísérelt meg rendet teremteni Harrach beszéde alatt, ellenzéki képviselők ugyanis folyamatos bekiabálásaikkal zavarták a képviselőt.

Kocsis Máté (Fidesz) ígérte, a választók által kijelölt utat fogják választani. Szerinte Hadházy Ákos "provokatív és anarchista húzása" csak arra volt jó, hogy "bekerüljön a hírekbe", úgy látja, csak egy "anarchista fajankó" csinál ilyet. Jakab Péter felé fordulva felvetette, hozzá kell fordulni cigányverés és Duna-parti cipőbe köpés ügyében.

Gyurcsány Ferenc felé fordulva elmondta, soha nem fogják elfelejteni neki "a szemkilövetést, a korrupciót és a tehetségtelen kormányzást".

Szabó Tímeának gratulált ahhoz, hogy egy 0 százalékos párt politikusát sikerült megválasztatni - ezzel Karácsony Gergelyre utalt. Azt is követelte tőle, hogy ne szóljon bele sajtóorgánumok tartalmába - utalva arra, hogy a párbeszédes képviselő korábban arról beszélt, hogy a Lokál nevű budapesti lapnak nem szánnának tovább lehetőséget arra, hogy közterületen osztogassák. Kövér László lekapcsolta az ő mikrofonját is.

Orbán Viktor rövid viszonválaszában elmondta, a kormány tagjai semmilyen provokációnak nem fognak felülni, és a legképtelenebb ellenzéki észrevételeket is megpróbálják komolyan venni. Kereszténységből és erkölcsi kioktatásból nem kér "kisnyilasoktól" - mondta Jakab Péter felé fordulva. "Nem tudunk önöktől erkölcsi kioktatást elfogadni", mondta.

Szerinte a sajtószabadság a modern világban korlátlan, úgy látja, inkább ebből fakadnak problémák.

A szíriai háborúval kapcsolatban azt tanácsolta mindenkinek, komolyan közelítsen hozzá. "A legnagyobb szövetségesünk kivonult, egy szövetségesünk, egy másik NATO-tagállam pedig bevonult. Ezek után foglalkozzunk valamivel, ami a nemzeti érdekhez kötődik: az EU területén élő 3 millió szíriainak élhető körülményeket kell biztosítani Szíriában. Ha a törökök az EU felé nyitják meg a kaput a szíriaiak előtt, akkor 96 ezer migráns Horvátország és Magyarország felé indul - ne próbáljuk ki" - mondta a miniszterelnök.

Szerinte nem mindegy, hogy az ember kitől kap morális tanítást, ekkor pedig idézte a Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének egyes szavait. Szerinte nem népfelkelés történt október 13-án, egyszerűen az emberek úgy érzik, a következő polgármester talán jobban dolgozik majd, de "vannak aggasztó jelek", ezek egyike Demszky Gábor leendő kitüntetése. Bejelentette: betűre és számra be fogja tartani a kormány a budapesti megállapodást, de várja a fővárosi közgyűlési döntést, hogy mit szeretnének a budapestiek.

"Nem zajlik olyan beruházás, amit ne fogadott volna el a Fővárosi Közgyűlés, és ez a jövőben is így lesz"

- jelentette be. Azt is elmondta, a nyugdíjak értékéből egy forint sem fog eltűnni, "nem feledkezünk el róluk, a mi szüleinkről és nagyszüleinkről van szó". Szerinte nem lehet beszélni a sajtószabadság hiányáról, amikor Budapesten több plakátja volt az ellenzéki jelöltnek, mint a kormánypártinak. Számonkérte az ellenzéken, hogy újságokat akar betiltani. Végezetül (miután az egyre erősödő bekiabálást Kövér László lecsendesítette) azt kérte az ellenzéktől, polgármestereikkel ne a kormányellenes harc színtereként használják a városházákat.