Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Mégis rendelettel reguláznák az e-rollereket

Infostart
2019. október 16. 10:06
Még csak az előkészítés kezdődött el, az önkormányzatok azonban hamarabb is léphetnek.

Először az InfoRádióban vetette fel Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, hogy az elektromos rollerek és más járművek miatt szükség vana KRESZ módosítására, mert ezekre az eszközökre jelenleg semmilyen közúti szabályozás nem vonatkozik. A Kormányzati Tájékoztatási Központ viszont nem sokkal később azt közölte, hogy ilyen elképzelés nincs a kormány asztalán.

A Világgazdaság most azonban úgy értesült, hogy egyfajta előkészületi munka megkezdődött a KRESZ újragondolása kapcsán, amelyben az Innovációs és Technológiai Minisztérium is részt vesz, de hogy ez meddig tart, az az ügy sokrétűsége miatt beláthatatlan. Í

A KRESZ egy négy évtizedes szabályozási csomag, ezt kellene frissíteni új kormányrendelettel, amelynek fókuszában egyértelműen a közlekedés biztonságának növelése áll.

A lap szerint azonban nem okvetlenül kell azonban megvárni, hogy a KRESZ oldja meg az e-rollerek használatának problémáját, mert erről az önkormányzatok is tárgyalhatnak a piaci szereplőkkel. A közösségi e-rollerek az idén májustól érhetők el Budapesten, akkor a két éve az Egyesült Államokban megalakult, időközben milliárd dolláros értékűre hízott Lime lépett be a magyar piacra egy európai uniós projekt pénzügyi támogatásával.

Vannak külföldi városok, ahol már korlátozták ezeknek az eszközöknek a használatát a balesetveszély miatt, tehát nem lenne példa nélküli, ah az önkormányzatok megelőznék a KRESZ módosítását.