Nyitókép: Kovács Tamás

Önkormányzati választás: lesz kilenc szerencsés vesztes

Infostart
2019. október 1. 06:01
A Fővárosi Közgyűlésbe a főpolgármesteren és a kerületi polgármestereken kívül kilenc képviselő juthat be az önkormányzati választáson. Két szervezet állított kompenzációs listát, amelyre nem is lehet szavazni, mégis beszédes lehet a pártok taktikázása.

A Fővárosi Közgyűlés olyan speciális testület, melynek automatikusan tagjává válik a főpolgármester, a 23 budapesti kerület polgármestere, valamint a fővárosi kompenzációs listáról 9 fő. A kompenzációs listára, amelyre a jelölő szervezet csak főpolgármester-jelöltjét és kerületi polgármesterjelöltjeit állíthatja, a választópolgár nem ad le szavazatot, onnan a kilenc, polgármesteri címet nem szerző jelölt kap mandátumot, a polgármesterjelöltekre leadott - mandátumot nem eredményező - töredékszavazatok arányában.

2014-ben a kompenzációs listán az MSZP három, a Fidesz-KDNP két, a DK az Együtt-PM, az LMP és a Jobbik egy-egy mandátumot szerzett. Ezúttal csak két kompenzációs lista van, az egyik a Fidesz-KDNP-é, a másik a Momentum Mozgalom-Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt-Lehet Más a Politika Párté. (Fővárosi kompenzációs listát az a párt állíthat, amely a fővárosi kerületek több mint felében polgármesterjelöltet állított.)

A listák sorrendjét is kisorsolták, ennek kevés a gyakorlati jelentősége, mivel a választók nem szavazhatnak közvetlenül a fővárosi kompenzációs listára, de a mandátumelosztásánál előállhat olyan helyzet, hogy a listák szavazólapi sorrendje dönthet a képviselői helyek sorsáról. A sorsolás egyébként a Fidesz-KDNP-nek kedvezett.

A lista viszont nem tudni, hogy kinek kedvez. A mandátumokat úgy osztják ki, hogy a jelöltek közül kiesnek azok, akik polgármesterként alanyi jogon a közgyűlés tagjaivá válnak, és az így a listán maradók közül az előrébb álló jutnak képviselői megbízatáshoz. A pártok pedig nyilván taktikáznak aszerint, hogy kit tartanak biztos befutónak polgármesterként, és kit szeretnének mindenképpen bejuttatni a Fővárosi Közgyűlésbe.

A Fidesz listáját Tarlós István vezeti, mögötte az a Bagdy Gábor a második aki öt éve is a kompenzációs listáról jutott mandátumhoz, majd két szinte biztosan nyerő jelenlegi polgármester, Pokorni Zoltán és Láng Zsolt következik. Az ellenzéki listán a főpolgármester-jelölt Karácsony Gergely az első, tehát ő mindenképpen a testület tagja lesz, mögötte az MSZP-s Tüttő Kata és a DK-s Gy. Németh Erzsébet van biztos helyen, utóbbi 2014-ben is a kompenzációs listáról került a testületbe.

A közgyűlési tagsága megőrzéséhez viszont valószínűleg polgármesteri címet kell nyernie két jelenlegi MSZP-s képviselőnek, mert Horváth Csaba a 13., Szaniszló Sándor pedig csupán a 16. az ellenzéki listán.

A listák

Fidesz-KDNP

  1. Tarlós István
  2. Bagdy Gábor
  3. Pokorni Zoltán
  4. Láng Zsolt
  5. Hassay Zsófia
  6. Kovács Péter
  7. Szentgyörgyvölgyi Péter
  8. Wintermantel Zsolt
  9. Sára Botond
  10. Borbély Lénárd
  11. Hoffmann Tamás
  12. Karsay Ferenc
  13. Kovács Róbert Antal
  14. Nagy Gábor Tamás
  15. Ughy Attila Gábor
  16. Bácskai János
  17. Vattamány Zsolt
  18. Bús Balázs
  19. Pintér Gábor
  20. Dódity Gabriella
  21. Rozgonyi Zoltán
  22. Horváth Tamás

Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP

  1. Karácsony Gergely
  2. Tüttő Kata
  3. Gy. Németh Erzsébet
  4. Havasi Gábor
  5. Élő Norbert
  6. Kiss László
  7. Déri Tibor
  8. Váradiné Naszályi Márta
  9. Nemes Gábor
  10. Somlyódi Csaba
  11. Németh Angéla
  12. Soproni Tamás
  13. Horváth Csaba
  14. Niedermüller Péter
  15. Pikó András
  16. Szaniszló Sándor
  17. Erdősi Éva
  18. László Imre
  19. Balog Róbert
  20. Őrsi Gergely
  21. Gajda Péter
  22. Tóth József