A Legfőbb Ügyészség is reagált az OLAF-jelentésre

Infostart / MTI
2019. szeptember 4. 20:17
Magyarország igazságügyi hatóságai egyre nagyobb mértékben derítik fel az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) által is vizsgált ügyeket - írta a Legfőbb Ügyészség közleményében, amelyben rámutattak arra, hogy az OLAF - a csökkenő számú kezdeményezései között - egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás.

Az OLAF kedden nyilvánosságra hozott 2018-as éves jelentése szerint, a magyar ügyészség az uniós átlagot (36 százalék) lényegesen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 45 százalékában emelt vádat 2012 és 2018 között - írta a Legfőbb Ügyészség, amely példaként említi, hogy ugyanezen arány például Németországban 21, Franciaországban 25, míg Finnországban 0 százalék.

Rámutattak, az OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, büntetőjogi tényállást nem állapít meg, bűnügyi bizonyítást nem végez. Erre sem felhatalmazása, sem pedig eszköze nincsen.

A magyar ügyészség - bár erre nincs törvényi kötelezettsége - a mindig követett protokoll szerint az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták és abban értékelték - tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy az OLAF jelentés megállapítása szerint az uniós hivatal Magyarországot érintően 9 vizsgálatot fejezett be, amelyek közül 7-et zárt ajánlással. Ez a szám ugyanakkor valamennyi - igazgatási, pénzügyi és igazságszolgáltatási - ajánlást takarja. Ezen belül a 2018. évben érkezett igazságügyi ajánlások száma 4 - hívták fel a figyelmet.

A 2018-ban érkezett igazságügyi ajánlásokat - az általános protokollnak megfelelően - az igazságügyi hatóságok nyomozás keretében vizsgálják ki: 1 ügyben nyomozást rendeltek el, 3 ügyben az OLAF ajánlását már folyamatban lévő nyomozásban értékelik.

Az igazságügyi ajánlások száma folyamatosan csökken, 2015-ben és 2016-ban még 10-10 ajánlás érkezett, 2017-ben már csak 6 ajánlás, 2018-ban az említett 4, míg 2019-ben eddig még nem érkezett az OLAF-tól igazságügyi ajánlás - olvasható.

Mint írták, az OLAF ajánlások eredményével foglalkozó jelentésrész összefoglalóan tartalmazza a csalárd és nem csalárd jellegű szabálytalanságok adatait, illetve ezek pénzügyi hatásait, a pénzügyi ajánlással érintett összegek arányát.

Ezekből az adatokból az OLAF igazságügyi ajánlásaival érintett bűncselekményekkel okozott kárra semmilyen következtetést nem lehet levonni - közölték a csalárd és nem csalárd szabálytalanságokkal kapcsolatos adatok differenciálatlan összesítésére figyelemmel, valamint arra, hogy a pénzügyi ajánlással érintett összeg nem azonos a bűncselekményekkel okozott kárral vagy vagyoni hátránnyal.

A közleményben úgy fogalmaztak: összefoglalva megállapítható, hogy "Magyarország igazságügyi hatóságai - folyamatosan jó teljesítményt nyújtva, az OLAF-fal a legszélesebb körű együttműködésben - egyre nagyobb mértékben derítik fel az OLAF által is vizsgált ügyeket."