Tovább keresik a rejtélyes bűz forrását

Infostart
2019. augusztus 9. 20:01
Az ügyben már a Pest Megyei Kormányhivatal folytat vizsgálatot.

Egyelőre nem tudni, honnan ered a csütörtökön Budapestet elérő bűz. Voltak, akik Zsámbékra tették a szag forrását, de Horváth László polgármester a 24.hu-nak cáfolta, hogy a városban trágyáztak volna.

Gyanakodtak a Gyermelyi Zrt. gyárára is. A cég a portálnak megerősítette, hogy a trágyázást augusztusban, szeptemberben szokták elvégezni. A vállalat jelenleg a Szomor melletti Somodorpusztán,

kis területen folytat trágyázást a jogszabályi előírásoknak megfelelően, a trágyát azonnal be is dolgozzák a földbe.

Szinte kizárható, hogy a Budapesttől minimum 40 kilométerre lévő, kis területen kiszórt, majd azonnal beszántott trágya okozott a fővárosban problémát – áll a cég válaszában.

Közben a hvg.hu úgy értesült, hogy a bűz miatt lakossági bejelentések alapján vizsgálatot folytat a Pest Megyei Kormányhivatal.

A portálnak Wittinghoff Tamás polgármester azt mondta, hogy

helikopterrel kellene megkeresni a bűzforrást.

„Nagytéténytől Őrmezőn át Gazdagréten és Zuglóban is érezték, arra gondoltam, ez egy nagyobb kiterjedésű történet, úgyhogy meg kellene tudnom valamit a katasztrófavédelemtől és a rendőrségtől” - közölte. A polgármester megtudta, hogy nincs szennyező anyag a levegőben, csak büdös van.

A 444.hu megkereste a Fővárosi Csatornázási Műveket, amely azt közölte, kapott bejelentéseket a városban általánosan terjengő kellemetlen szagokról, munkatársaik több helyszínre is kiszálltak, ellenőrizték a csatornahálózatot és megállapították, hogy a közcsatornarendszerrel egészen biztosan nincs összefüggésben a több kerületet is ellepő szaghatás.