Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Diákhitel 1: apró betűs részek a határon túliak számára

InfoRádió
2019. augusztus 9. 09:58
A magyar állampolgárságú határon túli magyarok fiatalok is igényelhetik a Diákhitel 1-et – hívta fel a figyelmet a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója. A kölcsönt külföldi tanulmányokhoz is igénybe lehet venni.

A magyar állampolgársággal rendelkező határon túli magyarok, vagyis a kettős állampolgárok a szabad felhasználású Diákhitel 1-et, szemben a képzési díjakra fordítható Diákhitel 2-vel, akkor is igénybe vehetik, amennyiben otthon folytatják tanulmányaikat – emelte ki Magyar Péter az InfoRádiónak nyilatkozva.

A lehetősséggel azonban nagyon kevesen élnek, Erdélyben például az elmúlt évben

az érintett 20 ezer diákból csupán 25-en vették igénybe

a havi 70 ezer forintos segítséget, ugyanez igaz a Délvidékre is. Ennek a legfőbb oka az lehet, hogy kevesen tudnak erről a jogi lehetőségről, véli a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

A képzési díjakra fordítható Diákhitel 2-t viszont csak a Magyarországon tanulók igényelhetik.

Fontos, hogy a magyar állampolgárságon kívül mindkét hitel igényléséhez érvényes hallgatói jogviszony szükséges, továbbá magyarországi bankszámlával is rendelkeznie kell a hallgatónak. A Diákhitel 1-t természetesen külföldön tanuló magyar hallgatók is igénybe vehetik, ezzel jelenleg 3-400 svéd, német illetve franciaországi egyetemen tanuló diák él.

A hitelt minden esetben forintban kapják a Diákhitel Központtól az igénylők, és már arra is lehetőség van, hogy egy éven keresztű dupla összeget, vagyis 140 ezer forintot utaljanak, ami már egy nagy segítség lehet egy külföldi tanulás esetében is, emelte ki Magyar Péter.

A diákhitelek felvételéhez nincs szükség sem hitelbírálatra, sem fedezetre, és bármikor ingyenesen előtörleszthetők.

Október 1-jével kerül bevezetésre a

nyelvtanulásra igényelhető diákhitel,

ami elsősorban azt a több tízezer diákok fogja célozni, akik ugyan befejezték a tanulmányaikat, de a szükséges nyelvvizsga hiánya matt nem tudták megszerezni a diplomájukat. Számukra egy 500 ezer forintos, szabad felhasználású hitelkeret áll majd rendelkezésre, amely 1,99 százalékkal kamatozik, akárcsak a Diákhitel 1, és öt éven belül kell visszafizetni. Sikeres nyelvvizsga esetén pedig kamatmentessé válik, emelte ki a vezérigazgató.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Diákhitel határon túliaknak is
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást