Nyitókép: MTI/EPA/Patrick Seeger

Durvul az adok-kapok a DK és a Fidesz között

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2019. július 12. 18:34
Tovább éleződik a belpolitikai vita a fideszes uniós bizottsági helyek elosztásának DK-s és momentumos elutasítása miatt.

Július elején az Európai Parlament megválasztotta alelnökeit. Míg a Fidesz képviselői támogatták Dobrev Klára kinevezését, a Demokratikus Koalíciós és a Momentum nemmel szavazott Járóka Lívia jelölésére. A Fidesz politikusa ettől függetlenül megkapta az EP-ben az alelnöki poszthoz szükséges támogatást. A Demokratikus Koalíció ezt követően levélben jelezte Orbán Viktor miniszterelnöknek, a Fidesz elnökének, hogy

a DK képviselőinek kezdeményezésére az EP szociáldemokrata frakciója nem szavazza meg a Fidesz jelöltjeit az EP szakbizottsági tisztségeire.

Néhány nappal később a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté levelet írt Molnár Csabának, a DK európai parlamenti képviselőjének, amelyben az MTI beszámolója szerint az állt, hogy az elmúlt évtizedekből nem őriz a politikai emlékezet példát arra, hogy a megszerzett mandátumok arányában betölthető tisztségek elosztásánál a képviselőcsoportok egymás ellen szavaztak volna. Ha elfogadottá válik, hogy politikai nézetkülönbségek miatt a frakciók nem támogatják egymás jelöltjeit a mandátumok arányában megszerzett tisztségekre, akkor a magyar Országgyűlésben is döntési helyzetbe kerülhetünk,
fogalmazott Kocsis Máté, hozzátéve:

a Fidesz-frakció vezetőjeként nehezen tud majd érvelni azokkal a képviselői javaslatokkal szemben, hogy "bevándorláspárti" politikus ne tölthessen be parlamenti pozíciót.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, szintén levélben, Orbán Viktornak címzett válaszában azt írta: hogy nincs helye az Európai Parlament szakbizottságainak vezetésében "Európa ellenségeinek".

"A fideszes képviselők az EP-ben nem a magyar embereket, hanem kizárólag Önt és az Ön hatalmi érdekeit szolgálják" – fogalmazott Molnár Csaba, hozzátéve, hogy mindent megtesznek az ellen, hogy a Fidesz illiberális politikája Európában is teret nyerjen.

Pénteken a Parlamentben Hende Csaba fideszes képviselő is arról beszélt, hogy

a DK veszélyes vizekre evezett.

"Tekintettel arra, hogy a választok döntésén nyugvó megállapodást az ellenzék felrúgta, bizony kérdéses, hogy ennek eredményeként a jövőben például, vajon a Demokratikus Koalíció képviselői is erre számíthatnak-e?" – fogalmazott.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke Kocsis Máté levelére és Hende Csaba szavaira reagálva azt mondta: büszkék arra, hogy megakadályozták három fideszes jelölt megválasztását az Európai Parlament szakbizottságaiban. "Magyar hazafiként és büszke európaiként nem fogjuk segíteni Európa és az európai Magyarország ellenségeit. Akkor sem, ha Orbán Viktor elveszi a DK parlamenti bizottsági pozícióit. És akkor sem, ha lófejjel az ágyunkban ébredünk.

Aki a DK közösségéhez tartozik, az nem fél.

Elvehetnek tőlünk bármilyen pozíciót, egyetlen egy dolgot nem vehetnek el tőlünk, a hitünket az európai Magyarországban" – mondta.

Vadai Ágnes kérdésre válaszolva hozzátette: a Fidesznek jelenleg nincs lehetősége arra, hogy elvegye az országgyűlési bizottsági pozíciókat, de ebben elég kreatívak szoktak lenni – fogalmazott a DK alelnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fidesz vs DK bizottsági helyek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást