Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Újabb kérdések vetődtek fel a hajóbaleset ügyében

Infostart
2019. július 3. 08:02
Vizsgálni kell, hogy a Viking Sigyn ukrán kapitánya alkalmas-e a nemzetközi hajózásra — mondta az ügyben sértettként szereplő cég jogi képviselője.

"Elkerülhetetlen, hogy megvizsgálják a Viking Sigyn ukrán kapitányának alkalmasságát a nemzetközi hajózásra" – közölte a Magyar Nemzettel Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. jogi képviselője. Azt mondta: az eddigi adatok, tanúvallomások szerint oroszon és ukránon kívül más nyelveket csak törve beszél, ha ez valóban így van, nem kaphatott volna nemzetközi jogosítványt a folyami hajózásban.

A kérdés eldöntése a várható nagy összegű kártérítési igény miatt is lényeges, hiszen ebben az esetben a férfit alkalmazó cégnek, a norvég tulajdonú Viking River Cruises társaságnak kimutatható felelőssége van a történtek miatt. Az áldozatok hozzátartozói mellett a Panoráma Deck is többmilliós kártérítésre tart igényt a nyomozás lezárulta után – fejtette ki a jogász.

Sógor Zsolt ügyvéd az InfoRádiónak is nyilatkozott kedden. Arról beszélt: szakértői vizsgálatok közben több olyan adat is előkerült, amely komoly bizonyíték lehet a hajóbaleset büntetőperében.

Kiderült, hogy

  • egy amrikai turista videófelvétel készített a Viking fedélzetén a balesetről, így elég pontos adatok állnak rendelkezésre,
  • a kapitányi állás egy méterrel lejebb volt eresztve, ez befolyásolja a látást,
  • a Vikingen nem volt bekapcsolva a radaron a közelriasztás-jelző.

Sokszor félbe kellett szakítani a kihallgatásukat, ugyanis a túlélőket annyira megviselték a rendőrök kérdései – derül ki azokból a jegyzőkönyvekből, amikről a katasztrófában elhunyt magyar hajóskapitány családját képviselő ügyvéd nyilatkozott az Indexnek.

A jegyszőkönyvek szerint volt olyan tanú, aki arról beszélt, hogy az ütközés előtt a Viking Sigyn utasaival még a szemkontaktusa is megvolt. Ezután két nagy lökést éreztek, de a második már teljesen befordította a kishajót a vízbe. Ezután már csak azt érezte, hogy a Hableány iszonyatos erővel szívja le a víz alá, és amikor végre sikerült felküzdenie magát, mindenütt elmerülő és felbukkanó fejeket látott. A dél-koreai turisták azt hallották, ahogy koreaiul azt üvöltik nekik, hogy fogják meg a mentőkötelet, különben meghalnak.

A Hableány május 29-én nem sokkal 21 óra után süllyedt el. Fedélzetén 33 dél-koreai turista és a két fős magyar személyzet utazott. A tragédiát heten élték túl, két személy holttestét továbbra is keresik.

Minden hírünk a témában ITT.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hajóbaleset - a legfrissebbek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Sógor Zsolt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást