Nyitókép: Pixabay

Elmondta a főpolgármester, mikor kezdik a Lánchíd és környéke felújítását

InfoRádió
2019. június 21. 16:45
Nem kell attól tartani, hogy a híddal összefüggő munkák és a hármas metró középső szakaszának felújítása komoly forgalmi akadályokat okozva összecsúszik - mondta Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában.

Október végén-november elején kezdődnek a munkálatok - mondta Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette, azt, hogy ne szélesítsék a járdákat, nem a kormány vagy a miniszterelnök kérte, hanem ő maga javasolta, mert a híd megjelenését is alapvetően befolyásolta volna ez a beavatkozás.

Tarlós István elmondta, hogy nem csak a híd és a budai váralagút fog megújulni, hanem a híd teljes környezete is, beleértve Budán a Clark Ádám teret, a pesti oldalon pedig Széchenyi teret és a József Attila utcát is.

A kormány is támogatja a beruházást, de elvárják, hogy 18 hónap alatt végezzenek is vele. Arra a kérdésre, hogy tartható-e ez a határidő, Tarlós István elmondta, hogy a 18 hónap konkrétan a híd felújítására hangzott el, ami szerinte rendben is van.

A híd környezetének megújításával együtt a 18 hónapos határidőből nagyjából két év lesz.

Nagyjából a Lánchíd felújítása körül kezdődhet a 3-as metró középső belvárosi, Nagyvárad tér és Lehel tér közötti szakaszának a rekonstrukciója. Tarlós István elmondta, hogy nem egy időben fog kezdődni a két munka, hiszen a déli szakasz felújítását valamikor 2020-ban fejezik be. Hozzátette a Lánchíd és környéke, valamint a 3-as metró középső felújításának munkálatai az egyenkénti felújításhoz képest nem jelent majd többletterhet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tarlós István az Arénában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást