Török Gábor: visszatér a kétosztatú pártrendszer

Infostart / InfoRádió
2019. május 28. 17:00
A centrális erőtér felbomlását és a két pártból álló rendszer visszatérését jelzi az európai parlamenti választás eredménye - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor politikai elemző.

Azt a konstrukciót, amelyben az ellenzék is kereste a helyét az elmúlt időszakban, Orbán Viktor nyomán centrális erőtérnek volt szokás nevezni. Ennek az volt a lényege, hogy az ellenzék széttagolt, megosztott, együttműködésre képtelen; ez működött idáig, ez váltotta fel a 2000-es éveknek azt a kvázi kétpártrendszerét, amelyben egy erős jobboldali párt és egy erős MSZP volt fellelhető - fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor politikai elemző.

"Nekem a mostani eredmény mintha visszatérést jelentene a kétosztatúság irányába, ami azt jelenti, hogy

azok a politikai erők gyengültek meg, amelyek egy új centrista pozíciót, új pólusképző erőt próbáltak behozni,

továbbá jelentősen veszített erejéből - a választás legnagyobb vesztese - a Jobbik, amely nehezen illeszkedett ebbe a konstrukcióba" - vélekedett Török Gábor.

Az elemzőnek úgy tűnik, a DK és a Momentum megerősödésével és kiemelkedésével - alacsonyabb bázis mellett -

"elindultunk visszafelé" a kétosztatú pártrendszer irányába,

ami azt jelenti, hogy van egy nagyon erős Fidesz, de igazán jelentős, releváns szereplők tőle balra állnak, "méghozzá nagyon".

"A DK és a Momentum - talán nem túlzás ezt állítani - megfeleltethetők valahol az MSZP és SZDSZ kettősnek.

A DK látszik elfoglalni az MSZP korábbi helyét, és a Momentum hasonlít arra a helyével, a támogatottságával, a regionális megjelenésével, amit az SZDSZ mutatott" - húzta alá Török Gábor.

Szerinte politikai teljesítménynek egy választáson az számít, hogy valaki kitalálja, hogy ő kicsoda és mit szeretne elmondani a választóknak, másrészt mögé odateszi azokat az erőforrásokat, amelyek kellenek.

"Ha összehasonlítjuk az MSZP és a DK kampányát, akkor látjuk, amiről beszélek: a DK-nak volt mondanivalója, hogy Európai Egyesült Államokat akar,

ugyanezt az időt viszont az MSZP arra használta fel, hogy azt mondja: van közös lista. Ez minden idők egyik legborzalmasabb választási üzenete volt, értelmetlen, béna.

Dobrev Klára látható volt, körbejárta az országot" - jelentette ki Török Gábor.

Török Gábor politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorának vendége lesz kedd este 6 órától, hallgassa meg a teljes beszélgetést!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Aréna-előzetes - Török Gábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást