Bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett - a nap hírei

Infostart
2019. április 23. 22:14
Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett. A kórházak teljesítményét objektíven mérő minősítési rendszert vezetne be a kórházszövetség új elnöke. Hivatalosan is bejelentették Moszkvában az orosz elnök és az észak-koreai vezető csütörtöki találkozóját. A nap legfontosabb hírei április 23-án.

Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett.Éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren. Az új szabály megsértőit zajvédelmi díjjal büntetik. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs miniszter jelentette be. Tarlós István azt mondta: a miniszter ígérete szerint augusztustól biztosan működik majd az éjszakai repülési tilalom. Palkovics László elmondta, hogy az érintett lakosságnak újból meghirdetik az ablakszigetelési programot.

A kórházak teljesítményét objektíven mérő minősítési rendszert vezetne be a kórházszövetség új elnöke. Ficzere Andrea, az Uzsoki utcai kórház főigazgatója az Inforádió Aréna című műsorában úgy vélte, hogy az ellátási rendszernek el kellene tolódnia a prevenció felé, illetve az aktív ágyak egy részét rehabilitációs, ápolási vagy hospice ellátásba kellene átcsoportosítani. A szakember a kórházak működése szempontjából a munkaerő elvándorlása mellett azt tartja az egyik fő problémának, hogy az amortizáció nincs beleépítve a költségvetésükbe.

Szeptembertől kötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltás - jelentette be Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár. Müller Cecília megbízott országos tisztifőorvos közölte, 13-16 hónapos korban kapják meg a gyermekek a védőoltást, amelyre 1,3 milliárd forint jut. Ezzel 12-re bővült a kötelező védőoltások száma. Szerdán kezdődik az Európai Védőoltási Hét, amelyen a vakcinák szerepének fontosságát hangsúlyozzák.

Májustól folytatódik az országos csontritkulást szűrő program. A Magyar Osteoporosis Társaság elnöke az InfoRádióban elmondta: június közepéig tartó kampány egyik célja a csontritkulási kockázatok felmérése, emellett fontos a szűrőprogramok népszerűsítése. Magyarországon a csontritkulás népbetegség, 800 ezer embert érint. A betegség kialakulása nőknél 50-55, férfiaknál 65 éves korban kezdődik, de a töréseket meglehet előzni gyógyszeres kezeléssel.

Az otthonaikat elhagyó milliók visszatelepítését szorgalmazza a migráció ösztönzése helyett a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter az ENSZ Közgyűlésének a szíriai elszámoltathatósági mechanizmusról New Yorkban rendezett vitában úgy vélte: a visszatérés eredményességéhez négy feltétel kell: jogi, infrastrukturális, biztonsági és elszámoltathatósági.

Kisorsolta az európai parlamenti választási listák szavazólapi sorrendjét a Nemzeti Választási Bizottság.Legfeljebb 11 lista szerepel majd a szavazólapon. az NVB ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet: elképzelhető, hogy a listák száma végül ennél kevesebb lesz, ha az ajánlások ellenőrzésénél kiderül: valamelyik pártnak nincs meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.

A lakhatás biztosítására az uniós mezőgazdasági alaphoz hasonló nagyságrendű, 30-50 milliárd eurós alap létrehozását tartja szükségesnek a szocialista Szanyi Tibor. A politikus azt hangsúlyozta, hogy az európai pénzügyi rendszert úgy kell átalakítani, hogy a szociális és fenntartható lakásépítéssel foglalkozó állami, önkormányzati, vagy akár magáncégek könnyebben juthassanak uniós finanszírozáshoz.

A Demokratikus Koalíció csalás miatt feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt az egyéni nyugdíjszámlák ügyében. Dobrev Klára, a DK listavezetője azt mondta: a kormányfő 2010-ben még arról beszélt, hogy akik a magánnyugdíjpénztári rendszerből visszalépnek az államiba, azoknak továbbra is lesz olyan egyéni számlájuk, ami lehetővé teszi a befizetések nyomon követését.

Az egészségügyi kiadások jelentős emelését szorgalmazta a Jobbik egészségpolitikusa. László György kijelentette, hogy pártja évi mintegy 600 milliárd forintot tenne be a rendszerbe. A jobbikos politikus szerint a kormány arra játszik, hogy minél több intézmény kerüljön nehéz anyagi helyzetbe. Úgy vélte, hogy a bezárt kórházakból vendégmunkás-szállókat akarnak létrehozni, mint ahogy ez az újpesti Árpád-kórházzal történik.

Srí Lankán újabb merényletektől tart a kormányfő, miután több szélsőséges továbbra is szökésben van. Tájékoztatása szerint a hatóságok bizonyítékot találtak arra, hogy a merényleteknek külföldi szálaik is vannak. Az Iszlám Állam azt állította, hívei követték el a húsvétvasárnapi robbantásos merényleteket. A támadásoknak több mint 320 halottja és mintegy 500 sebesültje van.

Hivatalosan is bejelentették Moszkvában az orosz elnök és az észak-koreai vezető csütörtöki találkozóját. Vlagyimir Putyin külpolitikai tanácsadója megerősítette, hogy a csúcsot Vlagyivosztokban tartják majd meg és a tárgyalások fő témája a Koreai-félsziget nukleáris leszerelésének békés megoldása lesz. Sajtóértesülések szerint az észak-koreai vezető pedig szerdán érkezik majd a vlagyivosztoki pályaudvarra.