Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Kanyarópánik Szombathelyen: megkezdték az oltásokat

Infostart
2019. április 17. 10:03
Házhoz mentek oltani azokat az embereket, akik a helyi háziorvosi rendelőben együtt várakoztak egy kanyarós beteggel.

Múlt héten a Markusovszky kórház infektológiai osztályán látogatási tilalmat rendeltek el, miután egy Kazahsztánban dolgozó férfiról kiderült, hogy kanyaróval fertőzött. A kórház orvos igazgatója, Káldy Zoltán a Blikknek elmondta: két esetet regisztráltak, a kazahsztáni beteget és egy betegszállítót, emiatt összesen 55 dolgozót oltottak be.

Egy másik Vas megyei településen, ahol a háziorvosi rendelőben szintén megjelent a fertőzött férfi, már vakcinázták azokat, akik a váróteremben érintkezhettek vele. A Vas Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályának tájékoztatása szerint 63-an kaptak védőoltást azok közül, akik kapcsolatban állhattak valamelyik beteggel, és nem tudták teljes biztonsággal igazolni, hogy rendelkeznek kanyaró elleni védőoltással.

Majdnem megháromszorozódott a kanyarós esetek száma a világban – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO). 112 ezer esetet regisztráltak 2019 első három hónapjában. A WHO szerint a betegség olyan országokban is terjedhet, ahol a lakosság nagy része megkapja a védőoltást, mivel egyre több helyen nő az oltásellenesek száma.