Nyitókép: Pixabay

Zacher Gábor: a közösségi média használóinak negyede orvosi értelemben is függő

Infostart
2019. április 12. 10:48
Nyíregyházi gimnazisták előtt adott elő az ismert toxikológus.

Egy nyíregyházi gimnáziumba hívták előadni a minap Zacher Gábor toxikológust, akinek gondolatai középpontjában az állt: a drogellenes küzdelem legfontosabb eleme három betű, ez pedig a "nem".

A Szon.hu beszámolója szerint elmondta, hogy bár Magyarországon "csupán" 20 ezer drogfüggő él, de ezzel is az Európai Unió alsó harmadának a legtetején vagyunk, tehát "jobb félni, mint megijedni".

Mint rámutatott,

a függővé válás hosszú folyamat, de a végén előáll a gyógyíthatatlanság.

Azt is elmondta, egyáltalán nem csak a szerek tekinthetők drognak, hiszen "a középiskolás korosztály hétvégi elfoglaltsága gyakorlatilag teljes egészében a technikai eszközökhöz kötött, vagyis kimerül mobilozásban, illetve számítógép-használatban; a 2017-ben Magyarországon eladott 2,5 millió okostelefon fiatal használóinak a 43 százaléka naponta százötvenszer nézi meg a mobilját, és ezeknek a 90 százaléka elalvás előtt is mobilozik" - idézte egy kutatás eredményét a népszerű doktor.

A közösségi média használóinak szerinte a 25 százaléka orvosi értelemben is függőnek számít,

kitéve többek között a kortárs agressziónak, a rivalizálásnak, jó úton haladva a dep­resszióssá, szorongóvá válás felé.

A Facebook-függőség néhány speciális esete között felsorolta a rémisztgetést, a digitális filterek okozta testképzavarok veszélyét, és arra is felhívta a figyelmet, hogy az ember a függőségek ellen intézményesen nem küzd eredményesen.

"Miközben 40 millió kábítószer-használat feltételezhető, mindössze 6500 eljárást folytat le a hatóság, vagyis a lebukás esélye elenyésző"

- mutatott a statisztikára.

Szerinte a mostani fiataloknak nincsenek kapaszkodói.