Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Korda György és Darnyi Tamás is Budapest díszpolgára lesz

Infostart / MTI
2019. március 27. 14:32
Hét új budapesti díszpolgár személyéről határozott a Fővárosi Közgyűlés, amely új közterületi elnevezésekről is döntött. Megszűnik a közbeszerzési kft.

A Fővárosi Közgyűlés egyhangú döntéssel adott nevet hat közterületnek a kerületek kezdeményezésére.

Az I. kerületben a Kalevala park nevet vette fel egy eddig névtelen, az Attila út, Krisztina körút és Szarvas tér által határolt terület. A Budavári Önkormányzat finnországi testvérvárosával, Savonlinnával való kapcsolatát kívánja erősíteni a lépéssel.

A XII. kerületben három változtatás is történt. A Zugligetben a Fácános tér nevet kapta egy újonnan kialakult közterület a Hild József által tervezett egykori Fácán Nagyvendéglőre utalva. A Csaba utca járműforgalom elől elzárt, induló szakaszát ezentúl Sándy Gyula köznek hívják, emléket állítva a Buda Palota tervezőjének. A Kútvölgyi Kápolna előtt újonnan kialakított teret pedig Regőczi István katolikus papról, egyházi íróról, a kerület díszpolgáráról nevezték el.

A XVII. kerület két módosítást kezdeményezett. A Hille Alfréd köz a magyar katonai repülési meteorológia megteremtőjének állít emléket, aki felállította a balatoni és dunai viharjelző szolgálatot is. Emellett a Helikopter útból nyíló névtelen közterületet a Helikopter köz nevet veszi fel.

A Fővárosi Közgyűlés hét új budapesti díszpolgár személyéről is döntött. Ezt a címet adományozták

  • Béres Ilona színművésznőnek,
  • Csókay András idegsebésznek,
  • Darnyi Tamás úszónak,
  • Hargitay András úszónak, állatorvosnak,
  • Kállai Kiss Ernő klarinétművésznek,
  • Korda György énekesnek.

Az elismerést

posztumusz kapja Antall József, Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke és Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek.

Feláll a kábítószerügyi egyeztető fórum

A Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum működési rendjét, főbb feladatait és a testület állandó tagjainak körét.

A Tarlós István főpolgármester által jegyzett, egyhangúlag elfogadatott javaslatban az olvasható, hogy a kábítószerügyi egyeztető fórum javaslattevő, tanácsadó, konzultatív és koordináló jellegű szakmai testület, amely negyedévente tartja üléseit, és tevékenységéről félévente számol be a Fővárosi Közgyűlésnek.

A fórum főbb feladatai között szerepel, hogy a testület komplex módon vizsgálja a főváros droghelyzetét, a Nemzeti Drogellenes Stratégiában foglaltakkal összhangban kidolgozza a főváros drogellenes stratégiáját, javaslatokat fogalmaz meg az önkormányzat és a kábítószerhelyzet kezelésében érintett intézmények számára, valamint koordinálja a kerületi kábítószerügyi egyeztető fórumok működését.

A kábítószerügyi egyeztető fórum állandó tagja a főpolgármester (elnök) és a budapesti rendőrfőkapitány (társelnök) mellett Sára Botond (Fidesz-KDNP) józsefvárosi polgármester, Ughy Attila (Fidesz-KDNP) XVIII. kerületi polgármester, Gajda Péter (MSZP) kispesti polgármester, V. Naszályi Márta (Párbeszéd) fővárosi közgyűlési képviselő.

A testületben helyet kaptak továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kábítószerügyi Tanácsának, a főváros kormányhivatalának, valamint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak a delegáltja, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának vezetője, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet és a F.E.C.S.K.E. Közhasznú Egyesület képviselője.

A fórum több munkacsoportja tevékenységében az állandó tagokon kívül részt vesznek szakmai intézmények, testületek és civil szervezetek is.

A testület létrehozását az is indokolja, hogy

tavaly a fővárosban is tapasztalható volt a klasszikus kábítószerek mellett az új pszichoaktív anyagok és a kábítószernek nem minősülő bódító, tudatmódosító szerek terjedése.

Ezen tendenciák térnyerése új szemléletű fellépést és társadalmi szerepvállalást igényel, tekintettel arra, hogy e szerek fogyasztása összetett társadalmi jelenség, amelynek kezelésében több érintett szervezetnek is van feladata - áll az elfogadott előterjesztésben.

A közgyűlés támogatta V. Naszályi Márta módosító javaslatát, amely szerint az egyezető fórumban helyet kap meghívottként a drogszakmai szervezetek és szolgáltatók legitim érdekérvényesítését ellátó négy ernyőszervezet - a Magyar Addiktológiai Társaság, a Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége, valamint az Ártalomcsökkentők Országos Egyesülete - által delegált egy képviselő.

Megszüntetik a közbeszerzési kft.-t

Döntöttek arról is, hogy megszüntetik a Fővárosi Közbeszerzési Kft.-t. A Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes által jegyzett, 19 igen és 4 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadott javaslattal a testület határozott arról, hogy a közbeszerzési kft. jogutódlással megszűnik,

beolvad a budapesti városüzemeltetési holdingba, a BVH Zrt.-be.

A fővárosi ajánlatkérők közbeszerzési eljárásainak lebonyolítását végző közbeszerzési kft.-t a Fővárosi Közgyűlés 2015 decemberében hozta létre. Mint az elfogadott előterjesztésben olvasható, a társaság működési költségeinek optimalizálása, a szakszerű és hatékony társasági gazdálkodás elősegítése érdekében 2017 júniusában adásvétel útján került a BVH Zrt. tulajdonába, ezzel megszüntették közvetlen önkormányzati tulajdonú társasági státuszát. Feladatkörét az elmúlt években többször módosították, utoljára 2018. március 1-jel hatállyal.

A 2018. március 1-jétől hatályos értékhatárok alapján jelentősen csökkent azon eljárások és feladatok száma, amelyek a közbeszerzési kft. feladatkörébe tartoznak. Ezt a tendenciát erősíti egy központi szabályozás is - írták.

A javaslatban rámutattak: a fővárosi önkormányzat 2019. évi költségvetése ismeretében a Főpolgármesteri Hivatal tekintetében nem merül fel olyan feladat, amely a hatályos értékhatárok alapján a társaság feladatkörébe tartozna. Ugyanakkor a fővárosi önkormányzat vonatkozásában a tervezett beszerzésekre irányuló eljárások a hivatal apparátusának fokozottabb részvételét igénylik. Továbbá a közbeszerzési kft. által - a hivatalon és az önkormányzaton kívül - más fővárosi ajánlatkérők megbízásából ellátott feladatok száma a múlt év folyamán jelentősen csökkent.

Az elfogadott javaslat szerint a fővárosi önkormányzat és a Főpolgármesteri Hivatal esetében április elsejét követően a közbeszerzési eljárások lefolytatását a Főpolgármesteri Hivatal feladatkörébe utalják. A többletfeladat miatt ötfős létszámemelésről is döntött a testület.

A fővárosi gazdasági társaságok - szintén az április elsejét követően kezdeményezni tervezett közbeszerzési eljárások esetében - maguk folytatják majd le az eljárásokat.

A közbeszerzési kft. feladatkörének fentiek szerinti csökkenésével egyidejűleg a BVH Zrt.-hez tartozó leányvállalatok közbeszerzési feladatai a megnövekedett szervezeti hatékonyságnak köszönhetően a továbbiakban a BVH Zrt. keretein belüli is racionálisan elláthatók - írták az elfogadott előterjesztésben.