Nyitókép: Pxhere

Jön az egyik utolsó óraátállítás

Infostart
2019. március 27. 06:00
Március 31-én vasárnap hajnalban 2 órakor 3 órára, egy órával előre kell állítani az órákat, ezzel elkezdődik a nyári időszámítás.

A tervek szerint ez az utolsó előtti előreállítás, mert 2021-ben megszüntetik az Európai Unióban a gyakorlatot. A brüsszeli testület tavaly konzultációt indított az ügyben, amelyen 4,6 millióan fejezték ki véleményüket, és

elsöprő többség, 80 százalék a megszüntetés mellett foglalt állást.

Támogatta az eltörlést az Európai Parlament illetékes, közlekedési és idegenforgalmi szakbizottsága is, és kedden az EP plenáris ülésén is a tavaszi és őszi óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett döntött.ek, a javaslatot 410 szavazattal, 192 ellenszavazat és 51 tartózkodás mellett fogadták el.

Azok az uniós tagállamok, amelyek a nyári időszámítás szerint szeretnék mérni az időt, legutoljára 2021. március utolsó vasárnapján válthatnak nyári időszámításra. A téli időszámítást választó országok utolsó váltása a téli időszámításra 2021. október utolsó vasárnapján történhet meg.

A végső döntést pedig majd az EU társjogalkotó szervei - a tagországok kormányait tömörítő tanács és az EP - fogják meghozni.

Az eredeti tervek szerint már idén eltörölték volna a nyári és téli időszámítás közötti váltást, ám végül erre még két évet várni kell.

A korábbi javaslat szerint minden tagállamnak 2019 áprilisáig kellett jeleznie, hogy az állandó nyári vagy téli időszámítást szándékozik-e alkalmazni. A tagállamok kormányai nem támogatták a gyors végrehajtást, mert úgy vélték, hosszabb időre van szükség a felkészülésre, főleg a közlekedést illetően.

A javaslat támogatói szerint az Európai Unióban egységesen márciusban, valamint októberben esedékes óraátállítás káros hatással van az egészségre, miközben az elérhető energiamegtakarítás elenyésző.

Az európai országok a múlt században kezdték alkalmazni a nyári időszámítást energiatakarékossági megfontolásokból, elsősorban háborús időkben, illetve az 1970-es évek olajválsága idején. 1980-tól kezdve az EU fokozatosan fogadta el azokat a jogszabályokat, amelyek véget vetettek a nemzeti óraátállítási gyakorlatok eltérő ütemezésének.

A szabályozás felülvizsgálata Finnország javaslatára került napirendre, miután állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, hogy szüntessék meg az évi kétszeri óraátállítást, és maradjon a nyári időszámítás.