Nyitókép: pexels.com

Póta György: megalázó és korrupt az iskolai igazolások rendszere

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2019. március 25. 06:03
A szülők által igazolható hiányzások számának növelésére kéri az iskolákat a Házi Gyermekorvosok Egyesülete, mert a jelenlegi rendszerben olyan gyerekeket is hozzájuk visznek el a szülők igazolásért, akik teljesen egészségesek, vagy a tüneteik nem követelik meg a vizsgálatot.

A szülők a legtöbb iskolában félévente három nap hiányzást igazolhatnak a gyereküknek. Ez nagyon kevés – panaszolta az InfoRádiónak egy gyermekét egyedül nevelő budapesti anya, akit azt kérte, hogy ne közöljük a nevét.

Elmondta, hogy a szülők a háziorvosokkal összefogva rendszeresen betegnek hazudják a gyermeket, ami nyilván nem megoldás. Úgy látja, a rossz példából azt tanulják meg, hogy ügyeskedni kell és a rossz szabályokat kijátszani.

Szerinte sok olyan betegség van, amivel orvoshoz sem kellene menni, ha nem lenne szükség igazolásra, mert a szülő is el tudja dönteni, hogy mi a baja a gyereknek és mehet-e iskolába. Fejfájásnál, menstruációs fájdalmaknál, vallási ünnepnél, temetésnél és más hasonló eseteknél

„miért ne lenne joga a szülőnek eldönteni, hogy a gyereke nem megy iskolába”

– tette hozzá.

Ez az anya legalább tíz, de inkább tizenöt nap felett szeretne rendelkezni, és ezzel nincs egyedül. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke is ezt tartaná helyesnek. Póta György, a szervezet elnöke az InfoRádióak elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma megerősítette nekik, hogy

valóban nincs törvény a szülő által igazolható szabadnapok számára. Ezt az iskolák önállóan határozhatják meg,

és legtöbb helyen valóban három napot engedélyeznek nekik, ami tényleg kevés.

A házi gyermekorvosok vezetője egyetért azzal, hogy vannak olyan megbetegedések, amelyekkel felesleges orvoshoz vinni a gyereket, tehát a szülői igazolásnak is elegendőnek kellene lennie. A náthánál és a hasmenésnél például biztos nem szükséges minden alkalommal orvosi vizsgálatra menni – vélekedett. Ez ráadásul megterheli a házi gyermekorvosi ellátást és növeli az újrafertőzés kockázatát.

Póta György elismerte, hogy a kamu orvosi igazolások kiadása napi gyakorlattá vált.

Ezen az méltatlan helyzeten szeretne változtatni most a Házi Gyermekorvosok Egyesülete – tette hozzá az elnök. Póta György arra kéri az iskolákat és a szülőket, hogy üljenek le, beszéljék meg ezt a problémát, és szükség esetén növeljék tízre vagy tizenötre a szülők által igazolható napok számát, különben marad a mostani, mindenki számára megalázó, és voltaképpen korrupt rendszer.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Póta György: megalázó és korrupt az iskolai igazolások rendszere
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást