Nyitókép: Balogh Zoltán

Boros Péterné: haraggal fogunk ünnepelni május elsején

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2019. március 18. 12:57
Még a héten egyeztetnek a köztisztviselők az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőivel, de ez nem lesz sztrájktárgyalás – mondta az InfoRádiónak a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatai Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

A sztrájk mindig a tárgyalások kudarca – mondta Boros Péterné, aki szerint eredményes volt a múlt csütörtöki megmozdulás.

Mint mondta, a következmények levonása és az elemzés után a következő – Emberi Erőforrások Minisztériumával folytatott – tárgyalási időszakra és a március 22-re a kormány által összehívott Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács és a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum együttes ülésére koncentrál.

A Miniszterelnökség részéről sztrájktárgyalások kezdeményezését várják, a szakszervezet sztrájkbizottsága pedig előkészíti a következő nyomásgyakorlási akciót – tette hozzá a szakszervezet elnöke.

Március 22-én, bár Boros Péterné szerint nem sztrájktárgyalás lesz,

az érdekvédelmi testületek a kormányzat irányába megfogalmazott követeléseiket szeretnék napirendi kérdésként tárgyalni.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatai Dolgozók Szakszervezetének legfőbb követelései:

  • béremelés
  • az elvett öt nap szabadság visszaadása
  • kevesebb túlóra
  • az ebédszünet munkaidőbe történő beszámítása
  • szakszervezeti jogok tiszteletben tartása.

Boros Péterné kiemelte: ezek a célok a szervezet tizenkét pontos követeléscsomagjának részei.

A szakszervezet elnöke hangsúlyozta: nyomásgyakorlásra, vagyis sztrájkra is készülnek, május elsején pedig a többi szakszervezettel együtt elégedetlenségüknek kívánnak hangot adni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Köztisztviselői sztrájk, Boros Péterné
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást