Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

"Híre ment az angol turisták körében, hogy Budapesten mindent lehet"

InfoRádió
2019. január 29. 19:13
Úgy jönnek ide, mint egy zombiországba, és emiatt nagyon sok a baleset - mondta a bulinegyedbe érkező külföldiekről az InfoRádiónak a Terézvárosi és Belvárosi Polgárőr Egylet, Belvárosi és Belső-Központi Regionális Polgárőrség elnöke. A hatóságok a napokban tartanak közös ellenőrzést Erzsébetváros érintett részén.

Az ellenőrzésben a VII. kerületi polgárőrség is segíti a rendőrség munkáját - mondta el az InfoRádiónak Radó Iván. Hozzátette, a bulinegyedre viszonylag jellemzőek a kábítószeres bűncselekmények, divat lett valamilyen kábítószerrel ellátni az szórakozó turistákat, és az is divat lett, hogy nem igazi, hanem "kamu" kábítószert, például oregánót sóznak rájuk.

Radó Iván arról is beszélt, a VII. kerületi kapitánysággal kiemelkedően jó a kapcsolatuk. Az ellenőrzésekkel a turistákra rátelepedő zsebtolvajok, rablások megelőzése is cél, hiszen a bulinegyedben olyan őrületes tömeg van hétköznap este is, hogy alig lehet rajta keresztül hajtani, a külföldiek ráadásul előszeretettel közlekednek az úttesten, életveszélyes vezetni.

Az a cél, hogy demonstráljuk az ellenőrzést, illeve, ha valamiben tudunk, segítsünk - mondta a belvárosi polgárőrség elnöke. Arról is beszélt, hogy a tapasztalatok alapján a VII. kerületnek a konkrét bulinegyed része az, ami "nagyon gáz", ezt követi holtversenyben a VI. és az V. kerület egy korlátozottabb részen.

Az igazi problémát Radó Iván abban látja, hogy

"híre ment, elsősorban az angol turisták körében, hogy Budapesten mindent lehet. Ennek megfelelően a villamossínen való mászkálástól az üvöltözésen át az operaház lehányásáig minden előfordul".

A szakember szerint ennek megelőzésére nincs elegendő létszáma sem a pogárőrségnek, sem a rendőrségnek, ezért meg kellene követelni a viselkedési szabályok betartását, mert

"úgy jönnek ide mint egy zombiországba, ezt a lakók sem viselik el és nagyon sok a baleset abból, hogy semmit sem vesznek figyelembe".

Mint arról az Infostart is beszámolt, hétfőn az adóhivatal is vizsgálatsorozatot indított Budapest belvárosában. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vendéglátóhelyeket, kereskedőket és taxisokat ellenőriznek. Február elsejéig a revizorok kockázatelemzés alapján keresik fel az V., a VI. és a VII. kerület egyes helyszíneit - írta a Magyar Idők. Elsősorban a számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, az online pénztárgépek használatát, illetve azt ellenőrzik, hogy az érintett vállalkozások lerótták-e az úgynevezett turizmusfejlesztési hozzájárulást.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bulinegyed ellenőrzés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást