Nyitókép: Pixabay.com

Hosszú ideig hevernek a fenyők az utcán

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2019. január 18. 06:00
A lakosok nemcsak a gyűjtőpontokra, hanem más közterületekre is kirakják a fákat - mondta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. PR-szakreferense, Horváth László. Vízkereszt után legfeljebb hat héttel ki kellene helyezni a fákat.

A karácsonyi ünnepeket követően az FKF szervezetten szállítja el a kihelyezett fenyőfákat. A háztartásokból a becslések szerint 500-600 ezer tűlevelű kerül ki az utcára, ennek döntő többsége január 6-át, vagyis vízkeresztet követően.

"Átlagban hetente 100 ezer fenyő kerül ki akár a hulladékgyűjtők mellé, akár az említett gyűjtőpontokra. Ez rendkívül nagy mennyiség, és

mivel ez a főváros 525 négyzetkilométerén megoszlik, egy időben minden fát nem tudnak elszállítani"

- fogalmazott az InfoRádió érdeklődésére Horváth László, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. PR-szakreferense.

A minimális céljuk az, hogy a gyűjtőhelyekről legalább hetente elvigyék a fenyőket, így fordulhat elő, hogy egy-egy helyen több napig is kint hever ugyanaz a fenyőfa.

Többször van olyan, hogy nem csak gyűjtőpontokon állnak fák, ezért

az FKF nyomatékosan kéri a lakosságot, hogy vagy a gyűjtési napon, illetve előző este a kommunális tartályok mellé, vagy a 250 kommunális gyűjtőpont egyikére helyezzék ki

a karácsonyra állított fákat.

"Sajnálatos módon több olyan területre kerülnek karácsonyfák, amely terület üzemeltetése nem az FKF feladata. Ezekről a helyekről is elszállítjuk a karácsonyfákat, amennyiben tudunk róla" - tette világossá Horváth László, hozzátéve, hogy játszóterekről, parkokból is elviszik a kidobott fákat, ha meglátják.

A fák nagy része februárig kikerül a háztartásokból, de az FKF még akkor is el fogja szállítani azokat, ha letelt a vízkereszt utáni hat hét, amikor erre koncentráltan odafigyelnek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
FKF a karácsonyfák helyzetéről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást