Nyitókép: Pixabay

Jön az új kötelező védőoltás

InfoRádió
2019. január 9. 11:07
Kiírták a vakcinák előállítására a tendert, ősztől várhatóan ingyenes és kötelező lesz a kétéves gyermekek számára a bárányhimlő elleni védőoltás - erősítette meg az InfoRádiónak a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi szakértője.

Dánielisz Ágnes elmondta, hogy a közbeszerzési felhívás alapján 2019. június 15-ig 95 ezer, december 15-ig pedig 90 ezer adag oltóanyagot kell beszállítani. Mint mondta, Magyarországon is ugyanazokat az oltóanyagokat biztosítják, amiket a nyugat-európai országokban és Észak-Amerikában használnak.

Bárányhimlő elleni oltóanyagot két nagy nemzetközi cég gyárt, bármelyik készítménye megfelel a tender kiírásainak, így ha úgy döntenek, beadhatják az ajánlatot - tette hozzá a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi szakértője.

A gyerekek a nemzeti immunizációs program részeként a második életévük során kapják meg az oltásokat,

a két védőoltás között négy-hat hét szünetet kell tartani, az oltást az év második felében, ősszel tervezik bevezetni.

A házi gyermekorvosok oltják majd be a gyermekeket, a sikeres közbeszerzés után hozzájuk szállítják ki az oltóanyagot, és ők, valamint a védőnők is kapnak eljárásrendet a teendőkről. A többi kötelező védőoltáshoz hasonlóan a szülőknek ezzel különösebb teendője nincsen, ahogy a többi védőoltás esetében, itt is megbeszélik az orvossal, hogy pontosan mikor kell vinni a gyermeket, és ha az adott időpontban az orvos úgy találja, hogy oltható a gyermek, akkor beadja a vakcinát.

A szakember elmondta, azért jó, ha bárányhimlő ellen oltanak, mert

a betegségnek nagyon súlyos szövődményei lehetnek.

Elfertőződhetnek a kiütések, és ezek nem csak apróbb tályogot jelenthetnek, hanem olyan súlyos elváltozásokat, amelyeknek a kezelése már bőrátültetést igényel. Lehetnek idegrendszeri szövődmények is, ilyen a kisagyi gyulladás, de okozhat agyvelő gyulladást is, ami már nagyon súlyos, életveszélyes megbetegedés, és gyógyulás esetén is maradványtünetek maradnak vissza.

Számos európai országban része az immunizációs programnak ez a védőoltás, éppen ezeknek a súlyos szövődményeknek az elkerülése érdekében - tette hozzá a szakember.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bárányhimlő elleni védőoltás tender
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást