Nyitókép: MTI / Bruzák Noémi

Jövő héten kezdődik az előválasztás

Infostart / MTI
2019. január 2. 18:31
Hétfőtől zajlik az ellenzék előválasztási folyamata, akkortól lehet főpolgármester-jelölteket állítani - közölte az MSZP budapesti elnöke.

Molnár Zsolt azt mondta, a szocialisták Horváth Csabát támogatják, így arra kérte az embereket, hogy az ő ívét írják alá.

Természetesen azonban bármely budapesti jelölt elindulhat az előválasztáson - jelentette ki.

Fontos, hogy a budapesti ellenzéki szavazók maguk döntsenek arról, ki legyen Tarlós István főpolgármester (Fidesz-KDNP) kihívója. Az ellenzék 2014-ben háttéralkukkal próbált jelöltet állítani, ez "láthattuk mindnyájan, hova vezetett" - fogalmazott.

Az MSZP-s politikus hangsúlyozta, hogy minden, ami a fővárosban történik, az egész országot érinti. Idén ősszel önkormányzati választást tartanak, amely vízválasztót jelenthet. A voksolás a 2022-es ellenzéki lehetőségekről is szólni fog - vélekedett.

Egyetlen jelöltnek van a legjobb esélye legyőzni Budapesten Tarlós Istvánt, de más településeken is egy ellenzéki szereplő indul a legnagyobb eséllyel a Fidesz jelöltjével szemben - nyomatékosította Molnár Zsolt.

Az MSZP ezért nyitott az együttműködésre nemcsak az utcai tüntetésekkel kapcsolatban, hanem az európai parlamenti és az önkormányzati választási felkészülés során is.

Azt mondta, minél nagyobb esélyt kell adni annak, hogy 2022-ben kormányváltás legyen. Teljesen más lenne felkészülni a következő országgyűlési választásra, ha előtte idén átrendeződne az önkormányzati rendszer - tette hozzá.

Közölte, hogy az előválasztás folyamatáról minden információ megtalálható a www.elovalasztas2019.hu oldalon.

Kérdésre felelve Molnár Zsolt azt mondta, bízik benne, hogy február 3-áig eldől, ki lesz a közös jelölt. Ugyanakkor annak is van elméleti esélye, hogy csupán a nyár elején tudnak pontot tenni az előválasztási folyamat végére.

Orbán Viktor miniszterelnöknek a budai Várba költözésével kapcsolatban a szocialista politikus úgy fogalmazott, hogy a Horthy-rendszer restaurációja zajlik az elmúlt években, és ez nem csupán vizuálisan igaz, hanem a hatalmi törekvésekre is: látszatdemokráciát akarnak megvalósítani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Molnár Zsolt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást