Új eljárást rendel el a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésére - a nap hírei

Infostart / InfoRádió
2018. december 19. 22:01
Kampányt indít a kisvállalati adózás népszerűsítésére a kormány. Megszavazta a migrációs csomagot az ENSZ közgyűlése.

Új eljárást rendel el a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésére, miután az építkezés becsült költsége mintegy 10 százalékkal megemelkedett. A Soroksár és Kelebia közötti vasútvonal fejlesztésének költsége 2018 májusában 578 milliárd forint volt, de a versenyeztetés utáni legjobb ajánlat 693 milliárd forint, és ezt a többletköltséget a kormány nem vállalja. Az építkezés várhatóan 2020-ban kezdődik.

Összesen 480 millió forinttal támogatja az ápolóképzésben résztvevő hallgatókat a kormány. A pályázati felhívás december 28-án jelenik meg, a jelentkezési határidő 2019 február 5-e. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere elmondta: az ösztöndíjprogramot a közfinanszírozott egészségügyi intézményekben kialakult szakemberhiány mérséklésére és a munkaerő-utánpótlásra indította a tárca.

Lezárult az Állami Egészségügyi Ellátó Központ 1,8 milliárd forintos felzárkóztató ápoló képzési programja. A fejlesztéssel 800 egészségügyi szakdolgozót támogat a centrum.

Újabb 40 milliárd forint értékben valósulnak meg turisztikai programok Magyarország 4 kiemelt térségében. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója Veszprémben elmondta, hogy összesen 35 program nyert vissza nem térítendő támogatást. Guller Zoltán hozzátette: a 2020 harmadik negyedévére elkészülő fejlesztésektől azt várja, hogy 1 millióval növelje a térségek turisztikai forgalmát.

Idén 10 ezer tonna élelmiszert oszt szét a nélkülözőknek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. Ez a tízszerese is lehetne, ha minden cég felmérné és átadná a felesleges készleteit - mondta a szervezet elnöke. Cseh Balázs az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte azt is, hogy a világon megtermelt élelmiszer egyharmada a kukába kerül, ennek nagy része friss termék.

Kampányt indít a KIVA népszerűsítésére a kormány. A pénzügyminisztérium azt szeretné, ha minél többen választanák ezt az adózási formát. A KIVA jelenlegi kulcsa 13 százalék, de a szociális hozzájárulási adó tervezett csökkentése után 12 százalék lenne.

Új harckocsikat és önjáró tüzérségi lövegeket vásárol a honvédség Az erről szóló megállapodást a Honvédelmi Minisztériumban írták alá a Krauss-Maffei Wegmann vállalatcsoporttal.

Országszerte 110 naperőművet épít mintegy 48 milliárd forintból az MVM-csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata. Mogyorósy Tamás termelési igazgató elmondta, hogy az erőművek villamosenergia-termelésre több mint 50 ezer háztartás éves energiaszükségletét fedezheti.

Több millió forintnyi kár keletkezett az elmúlt hét tüntetései után az Országház épületében és a Kossuth Lajos téren - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke. Szilágyi Zoltán elmondta: a károk összesítése még tart, így a pontos összegről csak később tud beszámolni.

Megszavazta a migrációs csomagot az ENSZ közgyűlése. 152 ország támogatta a határozatot 12 tartózkodott, 5 állam, köztük Magyarország nemmel voksolt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy vélte, hogy az ENSZ hibát követ el a dokumentum elfogadásával.

Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. A monetáris döntéshozó testület a piaci várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 2,25-2,5 százalék közötti sávba emelte az irányadó kamatot.