Nyitókép: MTI Fotó: Balázs Attila

Új tantárgyat kezdeményeznek

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2018. november 20. 15:40
Az Emberi Méltóság Központ és a CitizenGo szervezet kezdeményezi, hogy jelenjen meg a családi életre nevelés az új Nemzeti alaptantervben. Az erről szóló petíciót Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének nevében Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára vette át.

Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója, a CitizenGo civil szervezet vezetője arról beszélt, hogy

egyre több iskolai program foglalkozik a párkapcsolattal, de szükségesnek látják, hogy ezt kicsit jobban szabályozzák.

A gyerek első számú nevelője a szülő, ugyanakkor fontos, hogy az iskolában is szóba kerüljön a téma, de a családi életre nevelésnek a szülővel együtt kell történnie - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem szeretnék, ha az osztályfőnöki óra terhére vagy plusz óraszámban jelenne meg a téma.

Közölte, a petíciót azért címezték Kásler Miklós miniszternek, mert egyetértenek a kormány családokat erősítő törekvéseivel.

Elmondta azt is, hogy eddig már csaknem tízezer aláírást gyűjtöttek össze, de a lehetőség továbbra is nyitott, a https://www.citizengo.org/hu/166304-csaladi-eletre-neveles-jelenjen-meg-nat-ban vagy a https://meltosag.hu/2018/10/25/a-csaladi-eletre-neveles-legyen-a-kozoktatas-resze/ oldalon még lehet csatlakozni a kezdeményezéshez.

Rétvári Bence azt hangoztatta, hogy az új oktatásról szóló jogszabályt nem véletlenül nevezték el köznevelési törvénynek, úgy gondolják ugyanis, hogy az iskolának nemcsak az ismeretanyag átadása a feladata, hanem a nevelés is.

Csak működő családokra tud egy működő ország épülni, ezért fontos, hogy az iskolában a családi szerepek, konfliktusok, feladatok is előtérbe kerüljenek - fogalmazott az államtitkár.

Azt mondta, a családalapításhoz szükséges anyagi biztonság megteremtésében segítenek a kormány intézkedései - a családi típusú adórendszer, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a gyed extra -, de a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) néhány napja bemutatott kutatása szerint nem csak erre van szükség.

A felmérés szerint a megkérdezettek a gyerekvállalásnál a legfontosabbnak a testi, lelki, szellemi érettséget, a második legfontosabbnak a lelki-érzelmi hátteret tartják, az anyagi biztonság pedig a harmadik helyen áll - ismertette Rétvári Bence, hozzátéve: ezért szükséges az iskolában a lexikális tudás mellett az érzelmi fejlődés elősegítése is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást