26 új előterjesztés a Tisztelt Ház asztalán

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2018. november 12. 10:55
Az Országgyűlés a héten elfogadhatja a kedvezményes lakásáfa átmeneti megőrzésére vonatkozó előterjesztést, valamint napirendre kerülhet az az indítvány is, amely betiltaná a tüntetéseket az állami ünnepségek helyszínein.

A héten négy napon át ülésezik az Országgyűlés, ahol összesen

26 új előterjesztés lesz napirenden.

Hétfőn délután 1 órától a képviselők megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Molnár László volt kisgazda képviselőről, ezt a napirend előtti felszólalások, valamint az interpellációk követik.

A héten öt bizottság is ülésezik, ebből négy testület tagjai hétfőn össze is ülnek. A legnagyobb érdeklődés várhatóan a Nemzeti összetartozás bizottsága ülését kíséri majd, mivel a politikusok az erdélyi autonómia helyzetét tekintik át - többek között az RMDSZ és az EMN képviselőivel.

A képviselők kedden megemlékeznek a magyar nyelv napjáról, majd mások mellett dönthetnek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jövő évi költségvetéséről,

módosíthatják a köznevelési és az állatvédelmi jogszabályokat, valamint az adótörvényeket - például a kedvezményes lakásáfa átmeneti megőrzésére vonatkozó passzussal.

A Ház emellett dönthet a Magyarország és a Thaiföldi Királyság közötti kiadatási egyezmény kihirdetéséről is, amit az egyik ellenzéki képviselő az előterjesztés vitájában mérföldkőnek nevezett.

A nyolc javaslat általános vitáját bonyolíthatják le, a képviselők egyebek mellett hozzászólhatnak ahhoz a javaslathoz, amely

II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánítaná 2019-et,

illetve górcső alá vehetik a kabinet felsőoktatást, kutatás-fejlesztést és szakképzést, valamint sportot és kultúrát érintő indítványait.

Szerdán kilenc előterjesztést tárgyalhat az Országgyűlés. Elsőként a közigazgatási bíróságok felállításáról kezdődhet általános vita, majd

tárgyalnak a tüntetések betiltásáról az állami ünnepségek helyszínein és az állami magasépítési beruházások ügynökségi felügyeletéről.

Csütörtökön a képviselők a filmalkotások készítését és terjesztését-, a turisztikai térségek fejlesztését-, illetve a polgári perrendtartást érintő előterjesztésről, valamint az idegenrendészeti hatóság ellenőrzési jogköreinek bővítésére benyújtott módosításról tárgyalnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Országgyűlési előzetes - november harmadik hete
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást