Nyitókép: Pexels

Nagy bejelentés: jelentősen növeli a csok-kedvezményt a kormány

Infostart
2018. október 25. 10:25
Kétgyermekes családok is igénybe vehetik, és felével emelkedik az összege is.

Döntött a kormány a csok-rendszer átalakításáról,

a kétgyerekesek is megkapják a 10 millió forintos kedvezményes kölcsönt, amelynek összegét 15 millióra emeli a háromgyermekes családoknál

- jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Mint kiderült,

a lakáskasszák támogatásából felszabaduló összeget költik majd erre.

A változásokat akár már idén bevezethetik, de ehhez a banki szabályokat is módosítnai kell. A felhasználás köre nem változik.

A kormány a hét végén bejelentéseket tesz majd a családtámogatással kapcsolatos nemzeti konzultációval kapcsolatban, majd azt követően további döntések jöhetnek.

A támogatás mértékének a változását azzal indokolta a miniszter, hogy

emelkedtek az ingatlanárak,

ennél nagyobb emelés viszont már túlzottan felverné az árakat.