Simonka György: Magam sem értem

Infostart
2018. október 18. 08:06
A Facebookon reagált Simonka György arra, hogy felfüggesztenék a mentelmi jogát.

A Legfőbb Ügyészség szerdán egy sajtóközleményben jelentette be, hogy indítványozzák Simonka György mentelmi jogábank felfüggesztését. A fideszes parlamenti képviselőt ugyanis így ki tudnák hallgatni gyanúsítottként bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények ügyében.

Simonka György a közösségi oldalán azt írta, hogy "Igen, hallottam én is a híreket, ami a mentelmi jogom visszahívásáról szól. Ez annyit jelent, hogy engem is meg lehet hallgatni az említett ügyben. Magam sem értem, de természetesen állok elébe minden kérdésnek annak érdekében, hogy mielőbb kiderüljön az igazság."

A legfőbb ügyészi hivatal igen hosszú "számlát" állított ki a kormánypárti honatyának. Két éve volt a szervezett bűnözés elleni küzdelem látókörében.

Az ügyben felmerült megalapozott gyanú lényege szerint

Simonka György tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult.

A legfőbb ügyész hivatalának közlése szerint Simonka György tisztában volt azzal, hogy jelentős összegű pályázati források nyílnak meg, ezért 2009 év végén elhatározta, hogy mások segítségével, azok cégeinek felhasználásával egy olyan személyi kört épít fel, melynek az volt a célja, hogy a döntéshozókat megtévesztve, egymással összehangoltan európai uniós, illetve a hazai költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatás igénybevételével jogtalan vagyoni haszonhoz jussanak.

Simonka György és társai a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták, vagyis a kérelmekben valótlan adatokat tüntettek fel azért, hogy jogellenesen megnövelt összegű támogatásokat vegyenek fel.

Az ingatlanokat olcsón megszerezték, majd azokat minimális fejlesztéssel, fiktív értékbecsléssel szerepeltették az elismerési tervekben. A beszerzett eszközök döntően használtak voltak, amelyek csak töredékét képviselték az értük kifizetett összegnek.

A legfőbb ügyész hivatala szerint a

politikus meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt (felülárazott) vállalkozói díj mekkora részét - általában 45 százalékát - szolgáltassák vissza neki készpénzben.

Az eddig beszerzett adatok alapján a Simonka György rendelkezései szerint lebonyolított beruházások kapcsán okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1,4 milliárd forintot.