Nyitókép: KKM

Szijjártó Péter: van néhány ágyúgolyó még a csőben

Infostart / InfoRádió
2018. augusztus 30. 10:56
A magyar és az olasz migrációs politika általános célkitűzése azonos – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a Magyarországon megvalósított külföldi beruházásokról is beszélt.

A Magyarországon várható beruházásokra térve a tárcavezető rámutatott, hogy több mint kétszáz ilyen projekt megvalósulásán dolgozik jelenleg is a területtel foglalkozó ügynökség.

„Van egy két nagy – hogy is mondjam – ágyúgolyó még az ágyúcsőben,

tehát még én nem tudom azt sem kizárni, hogy az idei esztendőben lesz még olyan nagy volumenű bejelentés, amely szintén fel fog kéredzkedni bizonyos rekord-listákra a magyar nemzetgazdaság története szempontjából” – fogalmazott. A BMW debreceni, összességében egymilliárd eurós beruházásáról szóló döntésben a politikus szerint Magyarország politikai és gazdasági stabilitása, az alacsony adóterhek, és Debrecen fejlődése játszhatott szerepet.

Sok múlik az európai politikában azon, hogy Matteo Salvini olasz belügyminiszter politikája sikeres lesz-e, mert amennyiben bebizonyítja, hogy a szárazföldi mellett a tengeren érkező illegális migráció is megállítható, az megdönti azt a feltevést, hogy úgysem lehet megállítani a vándorlási hullámot – mondta Szijjártó Péter.

„Nem szabad beengedni az illegális bevándorlókat,

mert ha beengedjük őket, akkor előáll az a helyzet, mint ami most van, hogy jó, de akkor az Európai Unión belül ki hova menjen” – vélekedett a miniszter.

Arra a felvetésre azonban, hogy az olasz kormányfőhelyettes az európai uniós befizetések leállításával fenyegetőzött arra az esetre, ha ez Európai Unió nem tud megoldást találni az Olaszországba érkezett menekültek befogadására, Szijjártó Péter megismételte, hogy illegális bevándorlók szétosztásában a magyar kormány semmilyen módon nem kíván részt venni. „Az illegális bevándorlókat, akik Európába jöttek, nem szétosztani kell, hanem visszaküldeni oda, ahonnan jöttek. Ha ebben kell segítség, akkor ebben természetesen tudunk mindenkinek segítséget adni” – jelentette ki.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden egyeztetett az olasz belügyminiszter Matteo Salvinivel a migrációról. A találkozó után az olasz politikus úgy fogalmazott, hogy a megbeszélés folyamatot indít el egy új Európa megteremtése érdekében. Mint mondta: egy új politikai szövetségen dolgoznak a jövő évi európai parlamenti választásokra egy új Európa, és egy új Európai Bizottság érdekében.

Szijjártó Péter úgy látta, hogy az EP-választási kampány legfőbb témája is a migrációs politika lesz. A miniszter szerint

a magyar kormány témában kialakított politikája fontos referenciapont.

„A nyugat-európai sajtóban nem tudnak úgy írni, akár még csak belpolitikai típusú vitákról sem, hogy a viták szereplői közül legalább egy vagy kettő ne identifikálja magát valahogyan a magyar kormány vonatkozásában akár egyetértve, akár egyet nem értve” – hívta fel a figyelmet. A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, hogy a magyar kormány nem a várható reakciók fényében alakítja ki álláspontját, hanem a lakosság biztonságának érdekében.

A tárcavezető szerint a szeptember 18-ra tervezett az Orbán-Putyin-találkozó legfontosabb témája az energetika lehet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szijjártó Péter Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin takálkozójáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szijjártó Péter a migrációról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szijjártó Péter: az energetika lehet a legfontosabb témája az Orbán-Putyin-találkozónak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szijjártó Péter: van egy-két nagy ágyúgolyó a csőben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást