Nyitókép: Pixabay.com

Fóris György: kettészakadhat az Európai Unió

Infostart / InfoRádió
2018. július 23. 10:08
Több forgatókönyve is lehet az Európai Unió válsága lezárásának, a többi között a helyzet rendezése, de a közösség kettészakadása is bekövetkezhet – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában a Bruxinfo brüsszeli irodájának igazgatója. Fóris György hozzátette: az EU-nak eddig nem volt egységes menekültpolitikája. 

Több kimenetele is lehet a pénzügyi és menekültválság végének, akár ketté is szakadhat az Európai unió – hangsúlyozta Fóris György.

„Három kimenetele lehet ennek a játéknak” – fogalmazott a Bruxinfo brüsszeli irodájának igazgatója. A szakértő szerint egyes tagországok föderalisztikus „államszerűség” kialakítását szorgalmazhatják, ezt azonban a kelet-közép-európai régió nem fogadná el, ez vezethet kettészakadáshoz. A valószínűbb forgatókönyv szerint azonban „nincs ilyen drámai ütközés”, csupán

egyes országok egyre inkább együttműködnek, a többiek pedig fokozatosan eltávolodnak, de maradhat a közös költségvetés és forráselosztás.

A harmadik lehetőség szerint „az egész szétzilálja magát és ellehetetlenül”.

Fóris György kiemelte: az Európai Unió egyik legnagyobb problémája jelenleg, hogy a közösségnek eddig nem volt egységes menekültpolitikája. „Nem az, hogy kudarcot vallott, hanem nincs” – fogalmazott a szakértő, aki hozzátette: most alakítják ezt ki.

A Bruxinfo brüsszeli irodájának igazgatója közölte, hogy különbség van a menekülthelyzet megítélésében az EU nyugati- és keleti tagjai között. Más helyzetben vannak a frontországok, ahova érkeznek a menekültek, a tranzitországok, ahol csak áthaladnak és a célországok, ahova érkeznek – hívta fel a figyelmet Fóris György. De vannak olyan államok is – például Írország – akiket szinte egyáltalán nem érint – tette hozzá.

A szakértő szerint Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök számára is jól jön az Európai Unió megosztottsága.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fóris György: ketté szakadhat az Európai Unió
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást