Így épül Magyarország legnagyobb középülete

Infostart
2018. július 2. 14:06
Az új Puskás Ferenc Stadion jóval több lesz egy stadionnál – ígérik a tervezők.

Nemrég nyílt meg az intézmény látogatóközpontja, Fürjes Balázs Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár egyebek között arról beszélt, hogy a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság négy mérkőzését követően remélhetőleg már 2021-ben Bajnokok Ligája vagy Európa Liga-döntőnek adhat otthont a 67 ezres létesítmény.

A tervek szerint 2019 végére elkészülő aréna lesz Magyarország legnagyobb középülete, és tervezői szerint igazi 21. századi rendezvény- és élményközpontként is funkcionál majd.

A beruházás száz százalékban magyar, a tervezéstől a kivitelezésig csak hazai szakemberek dolgoznak rajta. A munkálatokban összesen 10 ezren vesznek részt. Ha elkészül, az arénában rendezett koncerteken 60-80 ezren lehetnek majd jelen, és az épületben lesz majd egy kétezer fős konferenciaközpont is.