Nyitókép: Kelemen Zoltán Gergely

Pártként folytatja Toroczkaiék mozgalma

Infostart
2018. június 23. 21:23
Megalakult és a jövőben pártként működik a Mi hazánk mozgalom - jelentette be Toroczkai László ásotthalmi polgármester szombaton a Csongrád megyei községben.

A Jobbikból kizárt politikus a szervezet zászlóbontó nagygyűlésén azt mondta, a bajtársi közösséget a haza felemelése hozta össze. Céljuk pozitív jövőképet nyújtani, olyan országot építeni, ahonnan nem elmennek, hanem ahová visszaköltöznek a magyarok.

"Olyan Magyarországot szeretnénk Európában, amely fehér szigetként megmarad,

ha lesz Európai Unió, akkor is, ha eltűnik, akkor is" - hangsúlyozta Toroczkai László.

Úgy fogalmazott, hogy a mozgalom programját az elmúlt 20 év határozta meg, de alapja Szabó Dezső egy gondolata: "Minden magyar felelős minden magyarért!".

Toroczkai László a megoldandó feladatok közt említette a többi közt a népesség fogyásának megállítását, a kivándorlás okainak megszüntetését, az Európa iszlamizációja elleni fellépést, sarcok helyett az igazságos közteherviselés megteremtését, a devizahitelesek, a bankok által megkárosított százezrek ügyének rendezését.

Dúró Dóra független országgyűlési képviselő közölte, a Mi hazánk képviseletében kész vállalni a munkát a parlamentben.

A politikus a népesedés ügyét a legfontosabb problémának nevezve úgy fogalmazott: minden hiába, ha nincs elég magyar gyermek, ez a 21. század legfontosabb kihívása.

Kijelentette, olyan közösség építésében kíván részt venni, amely nemzetstratégiai kérdéseket semmilyen körülmények között nem rendel alá politikai taktikázgatásnak, melynek az értékrend az alapja, nem az aktuális közvélemény-kutatás. Szavai szerint nem félnek a kommunizmussal való szembenézéstől, vagy őszintén beszélni a magyarság és a cigányság közötti feszültségről, és arról, hogy az Európai Unió valójában gyarmatosítja az országot.

Pongrátz András 1956-os forradalmár - aki a színpadon átadta a forradalom lyukas lobogóját Toroczkai Lászlónak - hangsúlyozta, hogy a Jobbik súlyos morális válságba került, a frakciója elszakadt a párttól és a magyar valóságtól. Hozzátette: a magyar közéletben rendkívüli szükség van egy hiteles nemzeti erőre.

Közölte, arra kérte Dúró Dórát, hogy semmilyen körülmények között ne adja vissza mandátumát, ezzel szemben lemondásra szólította fel Gyöngyösi Mártont, a Jobbik frakcióvezetőjét és Mirkóczki Ádám képviselőt.

A nagygyűlést levezető Novák Előd, korábbi országgyűlési képviselő elmondta, hogy az elmúlt hónapokban országosan 51 önkormányzati mandátumot vesztett a Jobbik, köztük több polgármester és megyei közgyűlési tag hagyta el a pártot, és még sokan, akár teljes frakciók is fontolgatják ezt a lépést.

Közölte, a következő hónapokban elkészítik a Mi hazánk mozgalom programját. Társadalmi vitára bocsátják a szervezet alapító nyilatkozatát, melyet a tervek szerint az államalapítás ünnepére, augusztus 20-ra véglegesítenek.