Nyitókép: Mészáros János

Ősztől kérhetik a szülők az új HPV-oltást

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2018. június 22. 06:05
A kilenckomponensű vakcina nem csak a méhnyakrák, hanem számos más betegség ellen is véd.

Ősztől már 9 komponensű HPV-oltást igényelhetnek ingyenesen a szülők. A vakcina nem csak a méhnyakrák, hanem számos további betegség ellen is véd. A korábbi tapasztalatok szerint viszont sokan nem éltek a lehetőséggel.

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy három éve tart a kampány, jelenleg 60 százalék fölött van az igénylők száma, de évről évre csökken ez a szám. Mint mondta, ezért is gondolták a szakemberek, hogy rá kell erősíteni a kampányra. A másik ok, hogy

az ősztől igényelhető új oltás, amely már 9 komponensű.

A humán papillomavírus ugyanis többféle megbetegedést okozhat, a legismertebb a méhnyakrák, de okozhat szájüregi rákokat, nem rosszindulatú vírusos szemölcsöket is.

HPV oltás nem kötelező, és csak a 13. évüket betöltött 7-ikes lányok kapják ingyen, ha a szülők ezt kérik.

Fiúk számára nem ingyenes, de a szakember szerint érdemes igénybe venni, hiszen a méhnyakrákot leszámítva az összes többi betegség, amit a HPV vírusa okoz, őket is érinti.

Az oltás áráról Póta György azt mondta, hogy azok, akik nem igényelhetik ingyenesen, mintegy 27 ezer forintért kaphatják meg a vakcinát. 12-14 éves kor között két oltás ad védettséget, a náluk idősebbeknél viszont három oltás kell fél éven belül a védettséghez.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Új HPV-oltás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást